A két csapat ősszel már találkozott egymással, akkor 0-5-ös eredménnyel térhetett haza a gyulai gárda. Mindkét együttes jól hangolt a bajnoki találkozóra: a gyulai csapat 0-5-ös eredménnyel győzött a Békés Vármegyei Kupában, míg soros riválisa 3-1-re verte békéscsabai ellenfelét a bajnokságban.
A mérkőzésen a vendégcsapat erősen megfogyatkozott kerettel nézett szembe a szurkolói által biztatott hazai gárdával. A fürdővárosi csapat nem sokáig váratta a drukkereket, Kukla a hatodik percben megszerezte együttese vezető gólját. A folytatásban is a hazaiak irányították a mérkőzést, és a 27. percben Tanner növelte a gyulai előnyt.
A fordulás után, a 47. percben Varga T. labdája utat talált a nagyszénási kapuba, majd pár perccel később Kukla megszerezte második gólját. Ezután még Varga J. iratkozott fel a góllövők közé.
A 78. percben piros lap miatt megfogyatkozott a vendégcsapat, ezután Nagy S. és Kiss T. is gólt lőtt, kiütésessé téve a gyulai győzelmet.
– A mérkőzésen végig a mi akaratunk érvényesült, magabiztosan nyertünk. Minden játékos dicséretet érdemel. Remélem, a sérültjeink mielőbb visszatérnek – nyilatkozta Brlázs Gábor vezetőedző.
A Gyulai Termál FC csapata megszerezte 14. győzelmét, ezzel tízpontos előnnyel vezet a második helyen álló orosházi riválisa előtt. A fürdővárosi gárda a következő fordulóban a Medgyesbodzás SE együttesét fogadja az Id. Christián László Városi Sporttelepen.