Győrffy Balázs a közösségi oldalán közölte, hogy a Copa-Cogeca (Mezőgazdasági Szakmai Szervezetek Bizottsága – Mezőgazdasági Szövetkezés Általános Bizottsága) elnökségi ülésén az állattenyésztők érdekében felszólalt a laboratóriumokban előállított műhús ellen.
Az agrárkamara vezetője a bejegyzésben megosztotta az érdekképviseletek levelét is, amelyet Ursula von der Leyennek címeztek, és amelyet a Copa tagjaként a NAK is aláírt.
A felhívás szerint az EU-nak vissza kell helyeznie a stratégiája középpontjába a mezőgazdaságot, ha a gazdatiltakozásokat kezelni akarja. A mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás az európai projekt fontos része, érdekeiket ennek ellenére figyelmen kívül hagyják, miközben az európai gazdálkodók versenyképességét gazdasági, éghajlati és társadalmi kihívások is fenyegetik - fogalmaztak.
A levél sürgős intézkedéseket szorgalmaz, hogy a gazdák munkája egyszerűsödhessen, adminisztrációs terheik csökkenjenek, az élelmiszerláncokból tisztességes díjazással részesüljenek.
Az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó védintézkedéseket ki kell terjeszteni a gabonára, az olajos magvakra és a mézre, a zöld megállapodás mezőgazdasági hatásait pedig föl kell mérni a következő hónapokban – írták a levélben.
Az uniós agrárérdekképviseletek azt is kérik, hogy a következő uniós költségvetés tükrözze a gazdálkodók előtt álló kihívásokat, továbbá legyen saját uniós biztosa a mezőgazdaságnak és a vidéki területeknek, aki egyúttal az Európai Bizottság alelnöki tisztségét is betöltené.