Szomorúan és mély megrendüléssel fogadtuk a hírt, hogy életének 85. évében elhunyt dr. Márkus Vera főorvosnő, aki több mint másfél évtizeden át, 1980–1996 között vezette kórházunk gyermekosztályát.
Dr. Márkus Vera a Szegedi Gyermekklinikán dr. Boda Domokos professzor tanítványaként pulmonológiai szakrendelést vezetett. A Boda-klinikának az 1980-as években mind a gyermekgyógyászat oktatásában, mind a betegellátásban országosan meghatározó szerep jutott, számos megyei osztály főorvosa került ki Szegedről.
Osztályvezetése első éveiben az intézmény még Békés Megyei Tanács Gyermekkórházaként működött. Amikor átvette az intézet irányítását, az osztályon rendezetlen, kaotikus állapotokat talált. A korábbi osztályvezető távozását pár év interregnumállapot követte, megbízott vezetők váltották egymást, az „elárvult” orvosgárda szétszéledt, több szakorvos távozott. Mindenekelőtt stabilizálni kellett az ellehetetlenült helyzetet, melyhez érkezését követően azonnal hozzálátott. Két-két Szegedről, illetve Békéscsabáról „kölcsönbe kapott” kollégával tehermentesítette az ott dolgozó megfáradt orvosokat.
Ezt követően évente gyarapította a kollektívát. 1980-ban dr. Schriffert Teréz, 1981-ben dr. Baji Sándor, 1982-ben dr. Kövesdi József, 1983-ban Bajiné dr. Nagy Katalin, 1984-ben dr. Bódi Piroska került az osztályra, ők később Márkus Vera főorvosnő szellemi örököseinek számítottak, egy-egy szakterület specialistái lettek, később pedig vezetői beosztásba kerültek. Addig viszont mindannyian megtapasztalhattuk azt az igényes munkavégzésre épült betegellátást, amivel az osztályt irányította. A munkában nem ismert lehetetlent, beköltözött a gyermekosztály orvosi szobájába, hogy mindig elérhető legyen, ha valamelyik kollégának szüksége lenne tanácsra. Megtanította számunkra, hogy az orvoslás több, mint szakma – szolgálat. Egyfajta altruista szemléletre nevelt bennünket, ahol mindig a beteg érdeke volt a legfőbb érték. „Az anya a legjobb monitor” – gravírozta elménkbe. Szakmai alázatra szoktatott bennünket, megtanultuk tisztelni a betegségeket, emberségesen bánni a betegekkel és hozzátartozókkal.
A stabil orvosi team képzését követően megkezdte a szervezési feladatokat. Kiképzett gyermekintenzív szakorvost (e sorok íróját) és hozzá gyermekintenzív szakápolókat, majd 1986-ban kialakította a gyermek-intenzívosztályt. Évenként újabb és újabb profilambulanciák nyíltak (a már meglevő gyermekkardiológia és gyermekpulmonológia mellett gyermekneurológia, gyermekgastroenterológia, gyeremknephrológia, koraszülött-utógondozás). Felismerte, hogy a kórházi fertőzések megelőzése népegészségügyi feladat. A gyermekosztályon belül 10 ágyas gyermekfertőző részleg kialakítására került sor. A magas Békés megyei csecsemőhalálozás radikális csökkentése érdekében rendszeres munkaértekezleteket szerveztek a járási székhelyeken, ahol a gyermekorvosok mellett szülészek és védőnők együtt elemezték ki a statisztikai adatokat, egyben továbbképzéseket is tartottak.
Az 1980-as években ismerték fel a Békés megyei ivóvíz magas arzéntartalmát, ezért dr. Márkus Vera Bucsától Lökösházáig és Ecsegfalvától Körösladányig számos helyszíni szűrővizsgálatot kezdeményezett. A gyermekek szűrése kapcsán konkrét betegadatokkal igazolta az arzén egészségkárosító hatását, végül a Parlament elé került a vízminőség javításának ügye. Talán ennek a kiterjedt vizsgálatnak is köszönhető, hogy immár több mint két évtizede a lakosság egészséges ivóvizet fogyaszthat.
A munkának élt, a beteg gyermek érdeke mindent felülírt, szinte nem volt magánélete. Talán emiatt nem jutott ideje elmélyedni a tudományos életben, de a beosztottjainak folyamatos továbbképzéséről gondoskodott, kongresszusokon való aktív jelenlétünk biztosítva volt. Ma már talán megmosolyogtató, de ha valamelyik beosztottja szabadságra ment, vinnünk kellett orvosi szakirodalmat, ezalatt is képeznünk kellett magunkat, mert tudtuk, hogy számon kéri, hogy milyen szakmai újdonságokat olvastunk. Szavajárása volt, hogy majd akkor lehetünk magabiztosabbak a szakmában, ha több ezer oldalnyi szakirodalmat tudunk felmutatni.
Karizmatikus vezető és preventív szemléletű orvos volt. Ez utóbbival megelőzte korát. A lakosság egészségnevelése mindig prioritás volt számára. A gyermekeket és szülőket megtanította az egészséges életmódra és a helyes étkezésre. Minden betegét ellátta nemcsak gyógyszerekkel, de dietetikai tanácsokkal is.
Az osztályt a családias környezet jellemezte, két beteg vizsgálata között, egy-egy csésze tea mellett beszélgettünk szakmáról, családról és politikáról. Ez utóbbi aktualitását az adta, hogy ezekre az évekre esett a rendszerváltás is. A magas szakmai és megterhelő fizikai elvárások miatt voltak, akik nem tartottak ki, viszont az osztályon ezáltal szelektálódott egy elhivatottságra épülő, összetartó közösség.
Mint megyei szakfelügyelő gondoskodott a kórház mellett az alapellátásban dolgozók szakmai képzéséről is. Az ő nevelése csaknem az összes, jelenleg is aktív gyulai háziorvos.
Amikor 1996-ban átvettem az osztály vezetését, egy stabil, jól funkcionáló osztályt kaptam. Egykori tanítványaiként manapság is gyakran idézzük egy-egy bonmot-ját. vagy szakmai hagyatékából szinte naponta merítünk ötleteket.
Dr. Márkus Vera elment a minden élők útján. A búcsúzás mindig fájdalmas. „Vita mortuorum in memoria vivorum est posita” – az elhunytak életét az élők emlékezete őrzi.
Sipos Péter
Gyula, gyermekosztály
