Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Meghalt dr. Steffek Mária radiológus főorvos

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2025. január 27. 09:03
Meghalt dr. Steffek Mária radiológus főorvos
Életének 89. évében, hosszú betegség után hunyt el

Január 19-én, életének 89. évében, hosszú betegség után elhunyt dr. Steffek Mária radiológus főorvos.

A főorvosnő 1936-ban született a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Putnokon. 1963-ban végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Diplomájának megszerzése után Debrecenben, a megyei kórházban helyezkedett el. 1967-től a gyulai vármegyei kórház sugárterápiás, radiológiai és izotópdiagnosztikai osztályán dolgozott, majd ezen részlegek különválása után a radiológiai osztályon. Szakvizsgáját 1968-ban szerezte meg.

1975-ben Egészségügyi Miniszteri Dicséretben részesült, 1985-ben kiváló munkájáért állami kitüntetést kapott.

Oktatott röntgenasszisztenseket és fiatal orvosokat. Részt vett nemcsak magyar, hanem német és svéd egyetemek továbbképzésein is.

Számos közleménye jelent meg német nyelven is. A gyulai egészségügyi főiskolán évekig biofizikát tanított.

1975-től jelentek meg cikkei, közleményei elsősorban emlődiagnosztikai és angiográfiai témákban. 1980-ban főorvossá nevezték ki. 1983-tól az ultrahang-diagnosztikában, 1991-től a CT-diagnosztikában szerzett tapasztalatait publikálta.

A főorvosnő 39 évig volt meghatározó személye osztályunknak. Szakmailag naprakész, mindig felkészült, nagy munkabírású, pontos, a szabályokat betartó és betartató személyt tiszteltünk benne.

1994-es nyugdíjba vonulásáig aktívan tevékenykedett, illetve még azon túl, nyugdíjasként is segítette az osztály munkáját.

Nyugdíjas éveiben több ideje maradt kertészkedni, kertje virágaiban gyönyörködni. Másik hobbija a sütés-főzés volt, szívesen kísérletezett, új recepteket próbált ki családja örömére.

Részvétünket fejezzük ki lányainak, Beátának és Anikónak, valamint unokáinak, Annának, Sofiának és Elisának.

 

Dr. Técsi Erika

BVMKK Pándy Kámán Tagkórháza

Radiológiai osztály

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)