A vármegyei főügyészség közleményében azt írta, a megalapozott gyanú szerint a férfi, aki az egyik egyház szociális és oktatási, nevelési tevékenységet folytató intézményeinél dolgozott gazdasági vezetőként, az adóbevallások benyújtásáért felelős személyként a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kötelezettségek vonatkozásában valótlan tartalmú bevallásokat nyújtott be az illetékes adóhatóságoknál a 2015 februárjától 2022 januárjáig terjedő időszakban.
A kifizetéskor az intézmények munkavállalói részére megállapított bruttó munkabérből a személyijövedelemadó-előleget és a járulékokat levonták, azonban a férfi a havi bevallási és befizetési kötelezettségeinek nem, illetve nem teljes körűen tett eleget. A férfi az általa vezetett intézmények tekintetében a vizsgált időszakban az alapbevallásokat jellemzően nullás tartalommal vagy minimális foglalkoztatotti kör vonatkozásában teljesítette.
A férfi összesen közel 14 milliárd forint bruttó munkabér után mulasztotta el a közterheket bevallani és befizetni az adóhatóságnak, ezzel 6,5 milliárd forint összegben okozott vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek.
A férfit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A cselekmény büntetési tétele 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés.