Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A magyar ápolók napját ünnepelték február 21-én a Pándy Kálmán-tagkórházban. Az ünnepség Kossuth Zsuzsanna szobrának megkoszorúzásával kezdődött, majd az Árvay teremben folytatódott.
A megjelenteket elsőként Becsei László főigazgató főorvos köszöntötte. Mint mondta, február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésnapját 2014-ben nyilvánította az ápolók napjává a Magyar Országgyűlés.
Kiemelte: Kossuth Zsuzsanna munkássága megerősítette, hogy az ápolói hivatás nehéz körülmények között, még a háborúban is nemes. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején nőtársaival három hónapig járta az ország kórházait, és hetvenkét új tábori létrehozásában vállalt szerepet.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– Hazánk minden ápolójának fejet kell hajtania Kossuth Zsuzsanna előtt, hiszen olyan szellemi örökséget hagyott ránk, amely a mai és jövő ápolói számára is kötelezően követendő és példaértékű – fogalmazott Becsei László, majd hozzátette: nap mint nap közvetíteni kell e hivatás szépségét, biztosítani kell az utánpótlást.
Somodi Ildikó Boglárka, az Országos Kórházi Főigazgatóság ápolási koordinációs igazgatóságának ápolásszakmai főosztályvezetője beszédében aláhúzta: az ápolók azok, akik mindennap ott állnak a betegek mellett, támaszt és segítséget nyújtva egy kiszolgáltatott élethelyzetben.
Az ápolók az emberek szolgálatát választották hivatásul, ami sokszor megterhelő és fárasztó munka, ezért csak lelkiismeretesen lehet végrehajtani – fejtette ki.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Mészáros Magdolna, a gyulai kórház ápolási igazgatója úgy fogalmazott, az egész világon probléma az ápolóhiány, ezért is nagyon fontos, hogy elismerjék a szakmában dolgozókat.
Az ünnepségen az Év Szakdolgozója elismerést ketten vehették át: Kristóf Lászlóné gyógyszerkiadó szakasszisztens, gyógyszertári asszisztens és Blága László ápoló.
Kristóf Lászlóné Faragó Zsuzsanna 2001-ben a gyulai Erkel Patikában kezdte pályafutását. 2009-ben gyógyszertári asszisztens, 2012-ben gyógyszerkiadó szakasszisztens képesítést szerzett. Munkahelye megszűnése után, 2011-ben a Pándy Kálmán-tagkórház CATO laborjában helyezkedett el, ahol az onkológiai betegek infúziós kezeléseit készítik el. Az azóta eltelt, több mint tizenkét évben hibátlanul, magas szakmai felkészültséggel, precizitással dolgozik – hangzott el az ünnepségen.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Blága László 2003-ban kezdett dolgozni a gyulai kórház neurológiai-stroke osztályán, 2007 áprilisától pedig az agyérbetegségek osztályának helyettes főápolója lett. Meghatározó munkatárs, a beteg emberek életminőségének javítása a fő célja. Kimagasló a szakmai felkészültsége, szívesen tanul új eljárásokat, segítőkész és jól működik együtt munkatársaival. 2020-ban, a koronavírus-járvány alatt az elsők között irányították át az infektológiára, ahol hozzáállása és szaktudása miatt műszakvezetőként dolgozott – áll a laudációban.
Az ünnepségen tiszteletbeli ápoló címet kapott Hegedűs Istvánné Balogh Zsuzsanna és Tálas József Csaba.
Hegedűs Istvánné Balogh Zsuzsanna 2013 februárja óta részmunkaidős beteglátogatóként szolgál Kittlingerné Tóth Márta kórházlelkész mellett a Pándy Kálmán-tagkórházában, és aktív tagja a kórházi dolgozók ökumenikus bibliakörének. A beteglátogatás szolgálatát odaadóan, a beteg szükségleteit figyelembe véve, empátiás készséggel, szeretettel, fáradhatatlanul végzi, akár anyagi áldozatot is vállalva a szükséget szenvedőért – emelték ki.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Tálas József Csaba a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium igazgatója. Mindig kereste a lehetőséget az ápolói szak iránti érdeklődés felkeltésére; igyekszik jó kapcsolatot ápolni a Békés Megyei Központi Kórházzal. Az elméleti képzés és a szakmai gyakorlatok terén a gyermekközpontú pedagógiai munka elkötelezettje – hangsúlyozták.
A kitüntetések átadása után Kossuth Zsuzsannára emlékeztek, majd tudományos üléssel folytatódott a rendezvény.