Kedden előbbiek feloszlását követően ott is, mint az ország többi részén, felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütés várható. Helyenként, nagyobb eséllyel a Dunántúlon fordulhat elő futó zápor.
Az északnyugatira forduló szél kedden nagy területen megélénkül, kiemelten Sopron körül és a Bakonyban olykor meg is erősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -2 és +4 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 14 fok között alakul.