Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 130 évvel ezelőtt lépett életbe a mesterséges borokról szóló rendelet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2024. január 23. 12:00
Időutazás Gyulán – 130 évvel ezelőtt lépett életbe a mesterséges borokról szóló rendelet
Évforduló

130 évvel ezelőtt, 1894. január 4-én lépett életbe a mesterséges borok készítésének és forgalomba hozatalának tiltásáról szóló 1893. évi XXIII. törvénycikk, amely városunkat is komolyan érintette. A helyi szőlőbirtokosok és borkereskedők nem készíthettek, hozhattak forgalomba mesterséges bort, és tilos volt az ennek készítéséhez használt anyagok beszerzése és birtoklása. A jogszabály meghatározta, hogy mi a mesterséges bor, részletesen szabályozta az okszerű pincekezelési eljárásokat, és megnevezte konkrétan azt, hogy mi a pezsgő, az ürmös-, a tönkölybor, a csiger, a lőré és a gyümölcsbor. Ez utóbbiakat csak ezzel a megnevezéssel lehetett tárolni, forgalomba hozni. A borseprű felhasználását csak két módon engedélyezték: közönségesebb, gyengébb borokhoz adva, annak zamatának növelése céljából, illetve seprűpálinka készítésénél.

1894-ES ISMERTETŐ A SZŐLŐFAJTÁKRÓL

Forrás: vatera.hu

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)