görgényi ernő és halász jános
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Elektromos autót kapott a gyulai önkormányzat, a járművet december 20-án adták át a városháza udvarán.
Halász János országgyűlési képviselő, a Városok, Falvak Szövetségének elnöke elmondta: a harminckét önkormányzatot és öt civil szervezetet tömörtő, tizenöt éve működő társaságnak Gyula városa is oszlopos tagja.
Kiemelte: a szövetség számtalan programot bonyolít le, az egyik a Ne élj üvegházban! elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, a károsanyag-kibocsátás veszélyeire, emellett népszerűsíti az elektromobilitást.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Hozzátette, hogy a programban idén nyolc település önkormányzata vett részt, amelyek ingyen kaptak elektromos haszongépjárműveket.
Az autó kulcsát Görgényi Ernő polgármester vette át, aki hangsúlyozta: ez a polgármesteri hivatal első elektromos járműve, amelyet teljes mértékben zöldenergiával fognak tölteni, köszönhetően a városháza udvarán telepített napelemparknak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter























