Molnár Csaba, a Gyulai Közüzemi NKft. új ügyvezetője
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Új ügyvezetőt választottak
A képviselő-testület jelen lévő tagjai 12 igen szavazattal, Galbács Mihály (Mindenki Magyarországa Mozgalom) tartózkodása mellett választották december 1-jétől öt évre Molnár Csabát a Gyulai Közüzemi NKft. ügyvezetőjévé.
Daróczi László, aki bár betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, de jövőre ment volna nyugdíjba, a cégnél zajló jelentős változásokra tekintettel úgy döntött, benyújtja a lemondását – ismertette az előzményeket Görgényi Ernő (Fidesz–KDNP).
A polgármester elmondta: a leköszönő ügyvezető és a városvezetés véleménye megegyezett abban, hogy Molnár Csaba alkalmas arra, hogy betöltse a posztot. A mérnöki osztály vezetőjeként minőségi munkát végzett, és gyakorlati tapasztalatot szerzett azokon a területeken is, amelyek a Gyulai Közüzemi NKft. feladatkörébe tartoznak – fogalmazott a városvezető.
Molnár Csaba kifejtette: bízik benne, hogy a lakosság és a Gyulán működő cégek, közületek semmit nem vesznek észre az átmenetből. Az újonnan kinevezett ügyvezető egyúttal megköszönte a bizalmat, mint mondta, azzal élni szeretne, nem visszaélni.
Daróczi László
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
„Komoly restanciám van a családom irányába, most ezt pótolom” – szögezte le Daróczi László, aki arról is beszélt, hogy 1992-ben és 2011-ben is komoly cégvezetői feladatot kapott a várostól, amit a maga elképzelése alapján oldhatott meg. A helyi víziközműrendszer magyar államhoz kerülése után ismét egy új struktúrát kell kialakítani a Gyulai Közüzemi NKft.-nél, úgy korrekt, ha ezt a feladatot az végzi el, aki a későbbiekben felelős lesz a cégért – tette hozzá. A leköszönő ügyvezető megköszönte a munkáját és sok sikert kívánt annak a több mint 120 kollégájának, aki a víziközmű-ágazatban dolgozott a cégnél.
Az ülésen több képviselő és Görgényi Ernő is köszönetet mondott Daróczi Lászlónak. A polgármester felidézte: az ügyvezető 1988 januárja óta dolgozik a városnak, korábban a városgazdálkodási társaságnak volt a vezetője. Elismertségét jól jellemzi, hogy a Gyulai Közüzemi NKft.-t sokan Daróczi-cégnek hívták – jegyezte meg, majd hozzátette: kezdő képviselőként sokat tanultak Daróczi Lászlótól a városüzemeltetésről.
A városvezető a képviselő-testület nevében egy Erkel-büsztöt ajándékozott az ügyvezetőnek, aki, mint a polgármester fogalmazott, „Erkel Ferenc szülővárosát szolgálta”.
Görgényi Ernő emlékeztetett: november 27-én a városházán aláírta az integrációs megállapodást, amelynek értelmében december 1-jével az Alföldvíz Zrt. veszi át a gyulai víziközműrendszer működtetését.
A döntést az indokolta, hogy „az önkormányzattól teljesen független jogszabályok miatt a víziközmű-szolgáltatás nagymértékű veszteséget termel, amelynek finanszírozása komoly kihívást jelentene, csak idén 230 millió forintot kellene befizetnünk” – mondta.
Bejelentette: az Energiaügyi Minisztérium elindította annak a 456 millió forintnak az átutalását, amellyel a Gyulai Közüzemi NKft. idei évi, víziközmű-ágazatban keletkezett veszteségét téríti meg. Az összeget ázsiós tőkeemelés révén adja át az önkormányzat a cégnek, amelynek így helyreáll a gazdálkodása.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A polgármester arról is beszélt, hogy a Gyulai Közüzemi NKft. csütörtöki taggyűlésen döntést kell hozni arról, hogy a fürdővárosi önkormányzat névértéken, egyenként 100 ezer forintért visszavásárolja a víziközmű-szolgáltatásban érintett partnertelepülések, Kondoros, Mezőkovácsháza, Végegyháza, Medgyesegyháza, Újkígyós és Nagybánhegyes önkormányzataitól a gyulai közüzemi cégben lévő üzletrészüket.
Ennek kapcsán felidézte: 2013-ban azért léptek partnerségre, hogy teljesíteni tudják a jogszabályban előírt kvótaszámot, így saját kézben tartsák a víziközmű-szolgáltatást. Mivel 2018-tól veszteséges az ágazat, tartozása keletkezett az önkormányzatoknak. A fürdőváros a kintlévőség egyharmadának megfizetését kéri a partnertelepülésektől, ha nem sikerül megállapodniuk, beperelik őket. A városvezető jelezte: Kaszaperrel szemben már korábban pert nyertek, a településnek 30 millió forintot kell megtérítenie a Gyulai Közüzemi NKft.-nek.
Görgényi Ernő arról is beszámolt, hogy az Alföldvíz Zrt. mindenkit átvett a gyulai közüzemi cég víziközmű-ágazatban dolgozó munkatársai közül, aki át akart menni. Köztük volt Szabó József felügyelőbizottsági tag is, a helyére Luda Jánost delegálta a bizottságba munkavállalóként az üzemi tanács.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A vártnál nagyobb adóbevétel
Az elvárásoknak megfelelően alakultak az önkormányzat idei adóbevételei; idegenforgalmi adóból és iparűzési adóból is több folyt be, mint amire számítottak – emelte ki Csige Gábor jegyző a helyi adózás idei első kilenc hónapjára vonatkozó beszámoló tárgyalásakor. Az előterjesztést egyhangúlag szavazta meg a képviselő-testület.
A jegyző közölte: idegenforgalmi adóból 180 millió 338 ezer forint, iparűzési adóból 1 milliárd 470 millió forint érkezett be az első háromnegyed évben.
A vártnál nagyobb adóbevétel oka, hogy reálisan, de óvatosan terveztek az idei költségvetésben. Azt is megjegyezte, hogy az adóköteles vendégéjszakák száma több, mint amit a szakma becsült az idei évre, és a város vállalkozásai is jól teljesítettek. Hozzátette: a gazdasági problémák és a magas infláció ellenére is nagyon jó volt idén az adófizetési morál.
Görgényi Ernő kitért rá, hogy a gazdasági tevékenységét tavaly megkezdő Aibus is fizetett már adót.
Döntés a tartalékkeretről
A képviselő-testület a tartalékkeret felhasználásáról is egyhangúlag rendelkezett. A Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének 22 millió forint kiegészítő támogatást nyújt az önkormányzat a megemelkedett üzemanyag- és étkezési költségek finanszírozására, továbbá 34 millió 722 ezer forintot a munkavállalók év végi, karácsonyi jutalmazására.
A Gyulai Várszínház NKft. 7 millió 150 ezer forint támogatást kap a Free Zenei Fesztivál megvalósításának önköltségére és a tószínpad körülkerítésére használt Mesh háló elkészítésének költségeire.
A Németvárosi Óvoda 6 millió forint támogatásban részesül a gyermekétkeztetés és a fűtés megnövekedett költsége miatt keletkezett hiány finanszírozására.
A Gyulai Közüzemi NKft. a hasznosításában lévő „tanvágóhíd” utcafronti épületének tetőszerkezetére 3 millió forintot, a Steigervald-tanyához vezető út burkolatának helyreállítására 1 millió 270 ezer forintot, a meghibásodott Kossuth téri öntözőrendszer új szivattyújára 1 millió forintot költött. A pluszköltségeket ugyancsak önkormányzati támogatásból fedezik.
A Id. Christián László Városi Sporttelep nagyméretű műfüves sportpályájának felújításához a korábban megszavazott 11 millió forinton felül 6 millió 494 ezer forint támogatást nyújt a város a Gyulasport NKft.-nek, az összegből a megnövekedett pályázaton kívüli önerőt biztosítják.
Az önkormányzat megnövekedett dologi kiadásaira és az áfafizetést biztosító előirányzatra 10-10 millió forintot, a városháza földszinti aulájának és lépcsőházának festésére, valamint a gyulavári kirendeltség falszerkezetének javítására 4 millió forintot különítenek el a tartalékkeretből.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Megvannak a helyi választási bizottság tagjai és póttagjai
A képviselő-testület egyhangúlag választotta meg a helyi választási bizottság tagjait és póttagjait a helyi választási iroda vezetőjének javaslatára, öt évre. A bizottság tagja lett: Novák Amanda Nikoletta, Rostás Laura és Ködmön Zsolt; póttag: Dávid Péter és Jakucs János.
Az ülésen szintén egyhangúlag választották az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjává Dudás Péter Józsefet, aki az egészségügyi okok miatt lemondott Székely János Csabát váltja a poszton.
LED-csereprogram 2.0
Folytatódik jövőre az ingyenes lakossági LED-csereprogram Gyulán, az erről szóló előterjesztést is egyhangúlag fogadta el a képviselő-testület.
Görgényi Ernő elmondta: ezúttal is a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel együttműködésben valósítanák meg a programot. Az érdeklődők 2024. január 3-tól február 15-ig regisztrálhatnak, a LED-izzókat április közepétől lehet átvenni az Erkel Ferenc Művelődési Központban.
Közölte: a korábbi akcióban 554 háztartás részére mintegy 6500 LED-izzót biztosítottak. Hozzáfűzte: többen jelezték, hogy nem értesültek időben a lehetőségről, ezért döntöttek úgy, hogy újra meghirdetik a programot.
A polgármester kifejtette: fontos, hogy a gyulai polgárokat támogassák a rezsiköltségeik csökkentésében. Hozzátette: az akció hozzájárul a város klímastratégiájában megfogalmazott cél, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének eléréséhez.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Növelték a keretet
A képviselő-testület egyhangú döntésével 2 millió 400 ezer forintot biztosított a jövő évi Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázaton való részvételhez.
Görgényi Ernő emlékeztetett: Gyula város és az Emberi Erőforrások Minisztériuma évek óta hat-hat ezer forinttal, a Békés vármegyei önkormányzat pedig ezer forinttal segíti a fiatalokat havonta ösztöndíj formájában.
Mivel a kormány az általa nyújtott támogatás összegét ötezer forintra csökkentette, az önkormányzat hatról nyolcezer forintra emeli az általa adott összeget. A városvezető ennek kapcsán leszögezte: a megemelt keret még nem veszélyezteti a város jövő évi költségvetését.
Ismertette: a november 7-i határidőig 31 pályázat érkezett be. A pályázókról zárt ülésen döntött a grémium.