Fotó: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
Kék színű fényfestéssel világítják meg a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont épületét november 20-án, a gyermekjogi világnapon; a kiállítóhely negyedszer csatlakozik az UNICEF kezdeményezéséhez.
A látogatóközpontot működtető Erkel Ferenc NKft. közleményében emlékeztetett: a világnap az 1989. november 20-án életbe lépett Gyermekjogi Egyezményre hívja fel a figyelmet, amely összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára.
Hozzátetták: a gyermekjogokra emlékeztetve tavaly a világ számos ikonikus épületét (többek között a sydney-i operaházat, az isztambuli Boszporusz-hidat, a New York-i Empire State Buildinget, a Lánchidat, a Műcsarnokot, a MÜPA-t vagy a Magyar Tudományos Akadémia homlokzatát) világították meg kék színnel.
Kiemelték: a látogatóközpont munkatársai fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást. Az épület minden tavasszal, az autizmus világnapján kékben ragyog, október 1-jén, a mellrák elleni küzdelem világnapján rózsaszín, míg november 17-én, a koraszülöttek világnapján kék színű világítást kap. Rendszeresen tartja programjait a kastélyparkban a Diabolo Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért és a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány, tavaly tavasszal pedig a Filharmónia Magyarország ukrajnai menekültek javára rendezett jótékonysági hangversenyének volt a helyszíne a kastély.
Jelezték: az adventi időszakban idén is cipősdoboz-gyűjtőpontként segítik a kastély dolgozói a Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági akcióját.