Egyről a kettőre
A vállalkozásunk létrehozásának első lépése az üzleti terv elkészítése. Ez a vállalkozásunk céljait, stratégiáját, a pénzügyi terveinket és a pontos piackutatást is magában foglalja. Ez abban nyújt mad segítséget, hogy tisztábban lássuk a céljainkat, az irányt, ami felé haladunk. Magyarországon több lehetőség közül választhatunk, amikor a cégformáról van szó, mint például egyéni vállalkozó (E.V.), korlátolt felelősségű társaság (Kft.), betéti társaság (bt.) vagy részvénytársaság (Zrt). Válasszunk olyan jogállást, amely a leginkább megfelel az üzleti tevékenységünknek és a céljainknak.
A következő lépés, hogy megtaláljuk a megfelelő nevet a vállalkozásunknak. Érdemes több változattal is készülni, hiszen a kérvényünket könnyen visszadobhatja a cégbíróság, amennyiben nem találják megfelelőnek. Éppen ezért érdemes előre szétnézni az interneten ennek ügyében és ellenőrizni, hogy nem foglalt-e a név, amit választottunk. Tájékozódjunk az adókötelezettségekről és az adminisztratív követelményekről, és győződjünk meg róla, hogy a vállalkozásunk megfelel ezeknek a követelményeknek. Az alapító okiratban vagy társasági szerződésben, illetve a cégjegyzékben fel kell majd tüntetni azon tevékenységeket, amelyeket a gazdasági társaság végezni kíván működése alatt. Ezeket a TEÁOR szám szerint kell feltüntetni, amit mi magunk is könnyen ellenőrizhetünk online. A cégalapítási kérelmünket szintén online nyújthatjuk be a Cégbíróságnak, a nyilvántartásba vételről pedig értesítést küldenek.


























