Gyulai Amazonok: Freiberger Stella (Sebestény Renáta), Puskás Adél, Zalai Bíborka (Deák Sára), Veres Doren, Kis Barbara, Baracsi Boglárka, Hartmann Dóra (Pénzes-Makkai Kinga), Halász Alexa, Papp Fanni, szelei Csenge. Krisán Lujza és Drobnyik Izabella. Edző: Molnár Ágnes.
A hazai gárda kifejezetten jól kezdte a mérkőzést, több helyzete is adódott, azonban ezek rendre kimaradtak. A gyulai csapat pontatlanságát a szegedi együttes góllal büntette, a 12. percben megszerezték a vezetést. A félidőt azonban döntetlennel zárták a felek, a fürdővárosi csapatkapitány, Baracsi Boglárka a találkozó 27. percében magabiztosan értékesítette büntetőjét.
– A második játékrészben sokkal pontosabb és bátrabb játékot kértünk a lányoktól, ennek ellenére öt perc után ismét hátrányba kerültünk. A gól után nagyobb iramra tudtunk kapcsolni, szerencsére több lány játéka kezdett feljavulni – olvasható a Gyulai Amazonok közösségi oldalán.
Veres Doren a 47. percben szemfüles gólt szerzett, amellyel ismét pontosztozkodásra álltak a felek. A mérkőzés állását Kis Barbara gólja fordította meg a 65. percben, a mindent eldöntő találatot pedig a végig nagyon alázatosan és lelkesen játszó Papp Fanni lőtte, amikor a 68. percben egy szögletből lepattanó labdát helyezett a hálóba, beállítva a 4-2-es végeredményt.
A Gyulai Amazonok U16-os csapata a következő, hétközi fordulóban a Tiszakécske otthonában lép pályára.
– Hullámzó volt végig a játékunk, helyzeteink voltak már a mérkőzés elején, hogy eldöntsük a találkozót. Nem szabad türelmetlennek lennünk, hiszen nagyban átalakult a keretünk, minden játékosnak meg kell jöjjön az önbizalma ahhoz, hogy jól tudjon teljesíteni. Igyekszünk hétről hétre sokat fejlődni és együtt dolgozni a sikerekért. Mindenkitől, szülőktől, játékosoktól egyaránt türelmet kérünk, hiszen fiatal kis csapatunk számára idő kell, míg összeszokik és a maximumot tudja majd nyújtani. Köszönjük a kilátogató nézők szurkolását, ez a győzelem magabiztosságot adhat nekünk a folytatásra nézve – értékelt Molnár Ágnes edző.