Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Gyulai Termál FC: Füstös, Dajcs, Borbély (Varga J.), Repisky, Tanner, Szabó P. (Nagy S.) Zabari, Bojtos (Katona), Trescsula (Boros), Szabó Zs. és Varga T. Csere: Szabó M., Szabó V. és Kukla. Vezetőedző: Brlázs Gábor.
A fürdővárosi gárda egy sikeresen megvívott hétközi forduló után fogadta bajnoki címre is esélyes riválisát, a korábbi gyulai sikerkovács, Sajben Gábor irányította vendégcsapat pedig a békéscsabai rivális elleni döntetlen után érkezett a találkozóra. Mindkét gárda komoly célokat tűzött ki maga elé, így szoros találkozóra volt kilátás.
Mindkét együttes komoly rohamokkal indította a találkozót. A hazai csapat lendületesen felépített támadásaiból rendre nehéz pillanatokat tudott okozni vetélytársának. Az első félidőben több ígéretes gyulai helyzetnek tapsolhattak a szurkolók, ám a pontatlan utolsó mozdulatok miatt érintetlen maradt a szarvasi háló, a villámléptű visszatámadásokból pedig több alkalommal is komoly vendéghelyzet alakulhatott ki.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A második félidőt a szarvasi keret kezdte jobban, az első negyedórában két alkalommal is megszerezhette volna a vezetést. Ahogy telt az idő, úgy nőtt mezőnyben fölé ellenfelének a gyulai csapat, az utolsó percekben izgalmas adok-kapok alakult ki a két csapat között.
A fordulatos találkozó gól nélküli döntetlent hozott, így a Gyulai Termál FC négy mérkőzés után, három győzelemmel és egy döntetlennel pillanatnyilag a tabella élén áll.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Brlázs Gábor együttese szeptember 10-én bekapcsolódik a Békés Vármegyei Kupa küzdelmeibe: a Körösladány KSK otthonában lép pályára. A bajnokság folytatásában pedig, szeptember 16-án, a Gyomaendrődi FC vár a kék-fehér alakulatra.