Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon

Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ismét hazai pályán tesztel a Termál FC

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. augusztus 05. 10:00
Ismét hazai pályán tesztel a Termál FC
Brlázs Gábor átalakított kerettel vág neki az új idénynek

Mint azt korábban megírtuk, nem Sajben Gáborral a fedélzeten kezdi meg a felkészülést a Gyulai Termál FC Megyei I.-es csapata. A gárda vezetőedző pozícióját Brlázs Gábor vette át, a fürdővárosi keret pedig alaposan átalakult a következő szezonra.

A Gyulai Termál FC együttese a tavalyi szezonban a tabella negyedik helyén fejezte be a bajnoki idényt, a következő szezonnak azonban még nagyobb céllal vágnak neki. Ennek érdekében Brlázs Gábor vette át a vezetőedző feladatokat a távozó Sajben Gábortól, segítői pedig Dobi Róbert és Kertes István lesznek. A gyulai keret egy tucat játékossal erősödött, ennek megfelelően pedig a távozók névsora is népes. A végegyházi együttesből hatan is Gyulára igazoltak, de érkeztek labdarúgók Hódmezővásárhelyről, Békéscsabáról és Marosvásárhelyről is, míg a BMSExtra.hu információi szerint nyolc játékos már biztosan távozik a keretből.

A Gyulai Termál FC közösségi oldala azt írja, a csapat életében jelentős változások történtek, a gárda pedig a Megye I.-es aranyérmet tűzte ki céljául. A fürdővárosi gárdának erős bajnoki szezonban kell teljesítenie célját, hiszen a mezőnyben a Békéscsaba 1912 Előre II. mellett, a Szarvasi FC 1905 és az OMTK-ULE is jó erőt képvisel.

A gyulai keret a nyári felkészülés jegyében edzőmérkőzésekkel tűzdeli meg felkészülési időszakát. A következő tesztmérkőzésen a gyulaiak a Grosics Akadémia II. együttesét látják vendégül.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM