Fotó: Gyulai Várfürdő
Birtokba vették a Gyulai Várfürdő felújított dögönyözős medencéjét a vendégek július 10-én – számolt be róla közösségi oldalán a fürdő. A beruházás mintegy 100 millió forint saját forrásból valósult meg.
Mint azt megírtuk, az 1970-ben épült, 349 köbméteres gyógymedence vízcseréje egy tervezési hiba nem volt megfelelő, ezért nehezen volt biztosítható a tökéletes vízminőség.
A hidraulikailag átalakítás révén huszonnyolc ponton fut be a víz a medencébe, amelyet a felújítás során újra is burkoltak, valamint új dögönyözőelemekkel és víz alatti világítással szereltek fel.
Fotó: Gyulai Várfürdő
Kun Miklós korábban kiemelte: a beruházással a délkelet-magyarországi régió egyik legszebb medencéjévé válhat a Gyulai Várfürdő második legnagyobb termálvizes gyógymedencéje.
Korábban arról is hírt adtunk, hogy zajlik a Gyulai Várfürdő főépületének és a hozzákapcsolódó, korábban a reumatológiai szakrendelésnek helyet adó épületrészt átalakítása is, amely csaknem 940 millió forintból valósul meg, a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. támogatásával. A beruházás annak a 3,2 milliárd forintos, 90 százalékos intenzitású pályázatnak a második eleme, amelynek keretében a gyermek-víziparadicsom is megújult.
Fotó: Gyulai Várfürdő






























