Szabó Árpád hagyományőr
Fotó: gyulakult.hu
Hagyomány már a Gyulai Várban, hogy díszlövésekkel tisztelegnek az 1566-os ostrom kezdő- és záródátumán a várvédőkről. Kerecsényi László várkapitány vezetésével rekord hosszan, 63 napon át tartotta az erődítést a tizenötszörös túlerővel szemben nagyjából kétezer végvári katona.
Július 2-án, az ostrom kezdetének 457. évfordulóján Szabó Árpád, a Maróti Hagyományőrző Egyesület képviselője 9-19 óra között minden egész órakor egy 16. századi stílusban készült másolatot fog elsütni a gyilokjárón. Szabó Árpád többféle kanócos puskával készül, arról akár a vár jelen lévő vendégei is dönthetnek, hogy éppen 15. századi botpuskával, arquebuse-zal, esetleg hajdúpuskával lőjön.
Mint írta, sorozatgyártás nem lévén, a 16. században a puskák is kézműves terméknek számítottak, gyakorlatilag nem volt két egyforma darab. Az óránkénti lövések közötti időben interaktív fegyverbemutató is várja az érdeklődőket, Szabó Árpád hagyományőr a fegyverteremben mutatja be a legjellemzőbb puskákat.
Szabó Árpád hagyományőr
Fotó: gyulakult.hu
Mivel nem eredeti, tehát nem muzeális tárgyakról van szó, a fegyverbemutatón ezeket az eszközöket bárki kézbe veheti. Meg lehet tapasztalni, hogy egy-egy korabeli lőfegyvernek milyen súlya lehetett, milyen volt a fogása, mennyire volt könnyű vagy éppen nehéz a célzás.
Az első díszlövés a vár nyitásakor, 9 órakor dördül el; azt követően minden egész órakor, utolsóként a 19 órai záráskor ad le díszlövést korhű másolatú kanócos puskáival a gyulai vár gyilokjáróján Szabó Árpád hagyományőr – írta Fábián Tamás.


























