A szolgálatot ellátó állomány összesen 188 személyt fogott el, közülük 31 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 90 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 200 embert állítottak elő, köztük 95 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 5 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 83 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 12 súlyos és 34 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 48 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből két halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 12 súlyos és 34 könnyű sérüléssel végződött.

























