Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Külterületi utakat újítanak fel Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2023. június 13. 14:00
Külterületi utakat újítanak fel Gyulán
Három helyszínen zajlanak munkálatok

Forrás: facebook.com/gorgenyierno

Külterületi utakat újítanak fel Gyulán kormányzati pályázati támogatásból, három helyszínen zajlanak a munkálatok – közölte hivatalos közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester.

Mint írta, mintegy kétezer ember él külterületen Gyula városában, mindig igyekeznek valamit tenni értük.

Hangsúlyozta: az elmúlt héten tartott közmeghallgatáson több panasz is érkezett a munkálatokkal kapcsolatban, ezért helyszíni bejárást tartottak. A panaszok egy részét már sikerült orvosolni, más ügyekben pedig úton vannak a megoldás felé.

Kifejtette: a Pósteleki úton, több mint 1,3 kilométer hosszúságon és 3 méter szélességben útalap kiépítésével újul meg a jelenleg szórt burkolatú út és földút, a fejlesztés költsége 39 millió forint. Az Ottlakai dűlő közel 1,6 kilométer hosszon és 3 méter szélességben útalap kiépítésével újul meg, összesen 16,6 millió forintért. Végül Bicerén 875 méter hosszban és 3 méter szélességben útalap kiépítésével újul meg a jelenleg szórt burkolatú út és földút, a fejlesztés költsége 24,1 millió forint.

Forrás: facebook.com/gorgenyierno

Görgényi Ernő azt is leírta, hogy a munkálatokat a budapesti Orosz-Útépítő Kft. végzi, a támogatás intenzitása 95 százalék, azaz 5 százalék önerőt kellett biztosítani a beruházáshoz.

Hozzátette: hamarosan indul az Uhrin János utca felújítása is, amelyet 967 méter hosszúságban, 3 és 4 méter szélességben aszfaltburkolatos úttá alakítanak. A kivitelező a nagykállói Unio-Aszfalt Kő Kft. lesz, a beruházás költsége 91,7 millió forint, ezt ugyanabból a pályázatból finanszírozzák.

A Sándorhegy közterület felújítására a héten írják ki a közbeszerzést – húzta alá a városvezető.

Forrás: facebook.com/gorgenyierno

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM