A szolgálatot ellátó állomány összesen 162 személyt fogott el, közülük 30 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 74 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 173 embert állítottak elő, köztük 70 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 5 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 85 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 15 súlyos és 31 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 47 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 15 súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött.