Fotó: Gyulai Amazonok
Gyulai Amazonok: Sebestyén Renáta, Krisán Jázmin, Nagy Csenge, Kis Barbara, Halász Alexa, Hoffmann Dorina, Ruck Csenge, Szelei Csenge, Veres Doren. Edző: Krisán József.
A fürdővárosi gárda a tabella második helyéről utazott a találkozóra, míg riválisa a mezőny negyedik helyéről várta ellenfelét.
Az Amazonok közösségi oldalán a mérkőzésről azt írták, a csapat nagyon jól kezdte az összecsapást, már az első percekben meg voltak a lehetőségei a gólszerzésre.
Nagy Csenge egy kiválóan lekészített labdát okosan helyezett a hálóba, majd nem sokkal később ismét ő volt eredményes. Adódott lehetőség Kis Barbara előtt is, azonban a játékos ezen a napon szerzett gólt.
Az egész csapat mezőnymunkája kiemelkedő volt, küzdöttek, hajtottak egymásért a lányok a győzelem érdekében – olvasható a bejegyzésben.
A második játékrészben egy gyors góllal szépíteni tudott a hazai gárda, ám pár perccel később Nagy Csenge kétszer is betalált a lila-fehér alakulat kapujába, így 1-4-re módosult az állás.
A lelkes vendéglátók nagy nyomást helyeztek a gyulaiakra az utolsó 25 percben, helyzeteikből kettőt értékesíteni is tudtak. Sebestény Renáta és a védelem ezúttal is jól állta a sarat, és a fürdővárosi kontrákban folyamatosan benne volt a gólszerzési lehetőség. Az Amazonok meg tudták tartani a vezetést, így bebiztosították az ezüstérmes helyüket a délkeleti csoportban.
A Gyulai Amazonok U14-es csapata az utolsó fordulóban hazai pályán találkozik a már bajnoki címet szerzett Vasas Akadémia Kft. együttesével.