Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
Molnár Tamást és családját köszöntötte a városi babaruhaprogram keretében Alt Norbert alpolgármester, önkormányzati képviselő május 11-én.
Mint megtudtuk, Tamás április 4-én jött a világra 3780 grammal.
A szülők, Molnárné Forrás Andrea és Molnár Péter lapunknak elmondták: kisfiuk a harmadik gyermek a családban, nővére, Regina 6 éves, bátyja, Marcell három és fél éves.
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
Azt is elárulták, gyermekük születése előtt két nappal választották ki a Tamás nevet, amit könnyű becézni, és más nyelveken is van megfelelője.
Kérdésünkre hozzátették: öthetes kisfiúk kicsit hasfájós, de nyugodt, kiegyensúlyozott baba.
Alt Norbert egyedileg hímzett rugdalózóval, Póka György festményével és virágcsokorral lepte meg a családot.
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő