Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elballagtak a Karácsonyi János katolikus gimnázium végzősei

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2023. május 06. 10:00
Elballagtak a Karácsonyi János katolikus gimnázium végzősei
Harminchárom diák vett búcsút az intézménytől

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ballagási ünnepséget rendeztek május 5-én a Karácsonyi János katolikus gimnáziumban, amely során két végzős osztály harminchárom diákja búcsúzott az iskolától. A programon a hagyományoknak megfelelően az igazgató köszönt el a végzősöktől, majd a legkiválóbb tanulókat is díjazták.

Az ünnepség a gimnázium épületében vette kezdetét, majd a résztvevők átvonultak a Nádi Boldogasszony-kegytemplomba. Útközben koszorút helyeztek Karácsonyi János szobránál, majd a Karácsonyi János utcán lévő emléktáblánál is.

A templomban szentmisét tartottak, majd Bengery Zsoltné igazgató köszöntötte a diákokat.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Az élet útján sok fontos mérföldkő áll előttünk, ma egy ilyen jelentős eseményt ünnepelünk. Egy ballagás több, mint csak egy egyszerű ünnepség. Ez egy pillanat, amikor elismerjük az eddig elért eredményeiteket, és egyúttal ünnepeljük a jövőbeni terveiteket és ambícióitokat. Az elmúlt időszak sok nehézséggel és kihívással járt, ti mégis kitartóan küzdöttetek, és végül eljutottatok idáig.

Kiemelte: az iskolában eltöltött idő alatt a tanulók megismerkedtek a keresztény értékekkel, és azokkal a kihívásokkal, amelyekkel szembe kell nézniük a mindennapokban.

– Az élet nem mindig egyszerű, és az utatokon találkozni fogtok nehézségekkel is. De emlékezzetek arra, hogy a hit, amelyet itt tanultatok, segíthet nektek átvészelni ezeket a nehézségeket – fogalmazott Bengery Zsoltné.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A tanárokhoz szólva az igazgató elmondta, nekik ugyanúgy kell haladniuk kell a korral, mint a diákoknak, akik ebbe beleszülettek. Ismerniük kell a világot, amelyben élnek, hogy el tudják mondani a veszélyeit, hogy a személyes kapcsolatokat semmi nem tudja pótolni, hogy egy beszéd, egy köszöntő vagy egy dolgozat is attól lesz jó, hogy időt szánnak rá és személyessé, egyedivé teszik.

Bengery Zsoltné úgy fogalmazott, reméli, hogy sok mindennel gazdagodtak a diákok általuk, a Karácsonyi-gimnázium által. Tudás, értékek, hit, életszemlélet, kitartás, megbocsátás, csínyek, szerelmek, emlékek, ezek mind-mind ott vannak a tarisznyákban, hogy a tanulók szükség esetén erőt meríthessenek belőle.

Az eseményen könyvjutalommal ismerték el a legeredményesebb diákokat. Bujdosó Anna, Pintér Péter, Kelemen Zsanett, Nagy Enikő és Mészár Sándor vehettek át könyvet, a sportteljesítményéért Vizslár Gvendolint díjazták.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)