Fotó: Gyulai SE Dig-Build
Az NB I.-es tekebajnokság 22. fordulójában a Gyulai SE Dig-Build felnőtt- és ifjúsági együttese a Vitali Eger SE otthonában lépett pályára.
A Gyulai SE Dig-Build felnőttcsapata az előző fordulóban magabiztosan győzte le fővárosi ellenfelét, így a tabella ötödik helyéről várhatta a folytatást, az egri gárda pedig a mezőny alsó harmadából érkezett a találkozóra. A két együttes az őszi szezonban már találkozott egymással, akkor 5-3-as gyulai győzelem született.
A gyulai gárda számára minden pont rendkívül fontos, hiszen öt csapat is harcban áll egymással a dobogóért. A fürdővárosi együttes ennek megfelelően kezdte a találkozót, Baksa Imre nyerte a találkozó első párharcát. A folytatásban is a vendégcsapat maradt lendületben, Makra György, Czégény Csaba, Schriffert Roland és Schriffert Dominik is győzni tudott. A hazai csapat az utolsó párharcban szépített az eredményen, ám a több ütött fáért járó pontokkal a fürdővárosi együttes magabiztosan nyerte a fordulót.
A Gyulai SE Dig-Build NB I.-es csapata feljebb lépett a tabellán, a következő fordulóban a Péti MTE együttesét fogadja szegvári „otthonában”.
A gyulai klub ifjúsági együttese a mezőny hatodik csapataként érkezett egri riválisához. A fürdővárosi kettős döntetlent játszott ellenfelével, és a több ütött fáért járó pontokkal a fővárosi együttes nyerte a fordulót.