A szolgálatot ellátó állomány összesen 170 személyt fogott el, közülük 33 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 67 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 195 embert állítottak elő, köztük 86 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 2 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 67 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 6 súlyos és 25 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 32 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 6 súlyos és 25 könnyű sérüléssel végződött.