Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Buzi Pálnét április 12-én Görgényi Ernő polgármester, Timár Andrea aljegyző és Kiss Szabolcs önkormányzati képviselő. Az ünnepeltnek tortával, virággal és a miniszterelnök által aláírt emléklappal kedveskedtek.
Marika néni elmondta: annak idején édesapja a vágóhídon dolgozott „mindenesként”, majd a városi kertészetnél kocsis volt. Édesanyja Apor Vilmos gyulai plébánosnál volt szakácsnő, majd mosást, vasalást vállalt. Hat testvére volt, ketten fiatalon hunytak el, ketten felnőttként, a többiek idősebb korukban haltak meg.
Az ünnepelt négy osztályt a római katolikus iskolában, négy polgárit a leányiskolában végzett el, majd a gyulai kereskedelmi iskolába járt. Dolgozott a MÁV-nál mint pénztáros, a Magyar Postánál, majd nyugdíjazásáig a Gyulai Húskombinátnál.
Marika néni 1951-ben Gyulán kötött házasságot Pálfi Rudolffal, aki a Tejporgyárban dolgozott. Két évig voltak házasok, majd férje Hollandiába költözött. Házasságukból két gyermekük született. Az ünnepelt második házasságát később kötötte, ebből egy leánygyermek született.
Az idős hölgynek hét unokája és öt dédunokája van, májusra várják a hatodikat.
Marika néni fiatalon kézimunkával, kötéssel, horgolással töltötte szabadidejét. Mostanában a kertészkedés és a rejtvényfejtés tölti ki az ideje nagy részét.
Véleménye szerint a hosszú életet a gyermekei, az unokái szeretetének és a munkának köszönheti.