Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A második helyen zárta az alapszakaszt az U15-ös futsalcsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. március 29. 16:00
A második helyen zárta az alapszakaszt az U15-ös futsalcsapat
DEAC–Gyulai Amazonok 1-6 (1-3) 

Fotó: Gyulai Amazonok

Az U15-ös futsalbajnokság utolsó alapszakaszának utolsó mérkőzésén a Gyulai Amazonok korosztályos együttese a DEAC gárdáját fogadta március 26-án. 

A gyulai csapat a tabella második helyéről várta ellenfelét, míg riválisa a mezőny negyedik helyéről érkezett a találkozóra. A hazai gárda számára az első hely már elérhetetlen, így a bronzmérkőzés volt a cél. 

A fürdővárosi csapat meg is ragadta a lehetőséget, Baracsi Boglárka és Kurta Alma góljával már a 10. percben kétgólos előnyre tett szert ellenfelével szemben. A debreceni együttes egy gólra megközelítette riválisát, Mészáros Viktória azonban látványos találattal válaszolt, így 3-1-es gyulai vezetéssel cseréltek térfelet a felek. 

A mérkőzésen több gyulai játékosnak is remek egyéni megmozdulásai voltak, a csapat tudatosan építette fel támadásait. Betalált a meccsen még Kelemen Klarissza, Nagy Csenge, Kurta Alma pedig újabb góllal foglalta keretbe a meccset.

Gyulai gólok: Kurta Alma (2), Kelemen Klarissza, Nagy Csenge, Mészáros Viktória és Baracsi Boglárka

A Gyulai Amazonok U15-ös csapata imponáló mérleggel zárta az alapszakaszt, hiszen 12 mérkőzésen 10 győzelmet aratott, csupán két alkalommal hagyta el vereséggel a pályát. A fürdővárosi együttes 124 gólt rúgott ellenfeleinek, és csak 32 találat jutott el a gyulai kapuba. A gyulai gárda a Budaörs ellen, a nyugati csoport második helyezettjével vívja a bajnokság bronzmérkőzést.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)