Forrás: Facebook
A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) két munkatársa részesült elismerésben a napokban a víz világnapja alkalmából. Komlósi Zoltán Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetést, Csató István Főigazgatói Oklevél kitüntetést vehetett át – számolt be róla közösségi oldalán az igazgatóság.
Komlósi Zoltánnak, a gyulai szakaszmérnökség gátbiztosának Pintér Sándor belügyminiszter adományozott elismerő oklevelet a vízügyi ágazatban végzett kiemelkedő és tartósan magas színvonalú munkájáért. A laudációban az áll, a szakember 34 éve aktív résztvevője a vízügyi szolgálatnak, jelentős munkát végez annak érdekében, hogy gátőrjárásában a vízrendszer főművei ne csak az alapfunkciójuknak feleljenek meg, hanem esztétikai élményt is nyújtsanak. A sitkai területi felügyelőség őri állományának tagjait folyamatos szakmai tanácsokkal látja el, az új, fiatal gátőrök bizalommal fordulhatnak hozzá, ha problémájuk van. Gyakorlati tapasztalatait kiválóan hasznosította a 2006-os körösi, a 2010-es hernádi és a 2013-as dunai rendkívüli árvízvédekezések során.
Csató Istvánnak, a műszaki biztonsági szolgálat kiemelt műszaki ügyintézőjének Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője adományozott elismerést a szakterületén kifejtett kiemelkedő és példaértékű munkájáért. A szakember 2007 óta dolgozik az igazgatóságnál; feladatai közé tartozik a rábízott szivattyútelepek karbantartása, üzemkész állapotban tartása – olvasható a laudációban.