Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Folyók folyamán címmel nyílt kiállítás a Tájvízházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2023. március 17. 16:00
Folyók folyamán címmel nyílt kiállítás a Tájvízházban
A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság három kollégájának fotóit mutatták be a nagyközönségnek

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Folyók folyamán címmel nyílt kiállítás március 16-án a gyulai Tájvízházban. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) három kollégájának fotóit mutatták be a nagyközönségnek. 

A tárlaton Budás Péter, Bujdosó Szabolcs és Jobbágy Zoltán fotóit állították ki. Az alkotásokon megelevenednek az évszakok, az árvizek; különleges perspektívákból mutatják meg a Kövizig működési területének vízfolyásait.

Jobbágy Zoltán lapunknak kiemelte: a dróntechnika nemcsak munkájukat segíti, de az átlagosnál különlegesebb képek elkészítését is lehetővé teszi. Hozzátette, hogy a kiállítás anyaga nagyjából öt év alatt született meg, és a dolgozók műveiből már második alkalommal nyitottak tárlatot.

Szabó János igazgató

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A megnyitón Pozsárné Kaczkó Zita, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság PR-munkatársa köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: a víz világnapja alkalmából rendezték meg a kiállítást. 

– Ezen a napon az elmúlt években tevékenységünket mutattuk be, idén pedig folyók folyamán utazunk, és bemutatjuk a Körösök vidékét. A kiállítás a tavalyihoz hasonlóan a saját gyermekünk, a ma bemutatott képek a honlapunkon is megtekinthetők.

Szabó János igazgató arról beszélt, hogy vizeink megóvását érdemes a lehető legkomolyabban vennünk, erre utal az idei év szlogenje is: „Változtass most!” 

oláh szabolcs

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A kiállítást Oláh Szabolcs alkotó nyitotta meg, aki rendhagyó zenés, feliratokon, diákon keresztül közvetített köszöntőjében kiemelte: a képek olyan aspektusból mutatják meg a tájat, ahonnan saját erőnkből nem láthatnánk azokat.

– Az ember ősi vágyára emlékeztetnek a képek, általuk szárnyra kelhetünk, és az ég kékjéből láthatjuk pátriánkat – fogalmazott Oláh Szabolcs, aki azt is hozzátette, hogy az alkotók kollégáikkal együtt felelnek azért, amit ma már mindannyian természetesnek veszünk, hogy otthonainkat ne veszélyeztessék folyóvizeink.

A tárlatot április 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Tájvízház nyitvatartási idejében.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)