Hasonló áron kínálják a vetni való burgonyát, mint tavaly – nyilatkozta lapunknak az egyik standos a gyulai piacon.
Elmondta: jelenleg csak desirée fajtájú vetőburgonyát árul, de napokon belül balatoni rózsa és impala is kapható lesz nála, 15 kilogrammos kiszerelésben. Előbbi kilója 266 forintba, utóbbiaké 300 forintba kerül.
Az árustól azt is megtudtuk, hogy Szeged környékéről szerzi be a vetőburgonyát. Hozzátette, a balatoni rózsa és az impala nehezebben beszerezhető, ezért kerülnek többe.
A standos szerint az élelmiszerárak emelkedése miatt többen vethetnek krumplit, mint korábban.