Ünnepélyes keretek között rendezték meg az Év sportolója díjátadó gálát március 10-én a Vigadóban. Az eseményen a fürdővárosi sportélet legjobbjainak járó elismeréseket adták át. A Város Sportjáért díjat Liszkai Sándor vehette át. Az Év Sportolója kategória női elismerését Mészáros Mercédesz, Kovács Hédi és Cseresznyés Petra, férfi elismerését Havas Balázs, Szabó János és Oláh Imre érdemelte ki. Az év csapatának a Tenisz Szabadidő Sport Klub ob II.-es felnőttcsapatát és a Dig-Build Gyulai SE NB I.-es tekecsapatát választották.
Az eseményen jelen volt Kovács József országgyűlési képviselő, Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Kónya István, Gyula város sportért felelős alpolgármestere, Csige Gábor jegyző, Kertes István, a Gyulasport NKft. ügyvezetője, Kiss Tamásné, a város sportjáért felelős tanácsnok és Gyimesi Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ gazdasági vezetője.
Görgényi Ernő köszöntőjében elmondta, hosszú évek óta hagyomány a városban a kiváló sportolók és felkészítőik köszöntése, ám az utóbbi években – a koronavírus-járvány és az elszabadult energiaköltségek miatt – nem tudta a város megrendezni a hagyományos és igen nagy népszerűségnek örvendő sportbálat.
A városvezető kiemelte: az elmúlt időszakban a sportolóknak igen kreatívnak kellett lenniük annak érdekében, hogy a nehézségek ellenére is megtalálják azokat a lehetőségeket, feltételeket, infrastrukturális körülményeket, amelyek mellett edzhetnek, felkészülhetnek.
– Hatalmas köszönet és elismerés illeti azokat, akik ilyen nehéz körülmények között is kitartottak, akik megtalálták a módját annak, hogy folytathassák a sportolást, a felkészülést, és szép eredményeket tudtak elérni. Ők erőt adnak azoknak, akik sportra adják a fejüket, jó példával járnak elől – fogalmazott Görgényi Ernő.
Kovács József hangsúlyozta: Gyula városa nagyon komoly sporthagyományokkal rendelkezik, és a jelenben is vannak komoly eredményt elért sportolók, akiknek meg kell adni a kellő tiszteletet. Ezt jelképezi az a rengeteg serleg is, amely a kitüntetettekre vár.
A nyitóbeszédek után a legjobb fürdővárosi sportolókat díjazták, többek között megválasztották az év férfi, női és fogyatékossággal élő sportolóit, és átadták a Város Sportjáért kitüntetést. A fiatal sportolók ismét átvehették a jövő tehetségeinek szóló díjakat, ahogy elismeréseket vehettek át a szabadidősport kiemelkedő teljesítményt nyújtó képviselői is.
A gála díjazottjai
A Város Sportjáért díjat Liszka Sándor gyógytestnevelő vehette át.
Az Év Sportolója kategória női elismerését Mészáros Mercédesz karatéka, Kovács Hédi teniszező és Cseresznyés Petra úszó érdemelte ki teljesítményével. Szabó Ferenc, Petrovits Péter, Tóth András és Juhász Jácint pedig a sportolók felkészítéséért vehették át díjat.
A férfiak között Havas Balázs úszó, Szabó János úszó és Oláh Imre teniszező lett az év sportolója, Kovács Zoltán pedig a felkészítéséért vehetett át díjat.
Az év csapata kategóriában a Tenisz Szabadidő Sport Klub ob II.-es csapata (Belanka Ádám, Csernus István, Juhász Zsolt, Kincses Bence, Kutasi Bence, Lovász Zoltán, Oláh Imre, Stanculov Denisz, Székács Kristóf, Székács Márk és Kovács Zoltán) és a Dig-Build Gyulai SE NB I.-es tekecsapata (Baksa Imre, Czégény Csaba, Deák Edgár Csaba, Egyed Ferenc, Házi Márk Bálint, Makra György, Kálnai István, Schriffert Roland, Schriffert Dániel, Schriffert Dominik, Schriffert Károly és Nyári Krisztofer) lettek a legjobbak.
A Város Sportjáért ifjúsági kategóriájának díjazottjai: Szamos Panna úszó, Csernus Tímea teniszező, Szabó Kamilla kézilabdázó, Alt Ádám teniszező, Szász Máté Pál úszó és Nacsa Domán úszó. Zöldi Tóth Katalin, Nacsa Rita és Lázár Olga pedig a sportolók felkészítéséért vehettek át elismerést.
Az ifjúsági mezőny legjobb csapatainak a Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub leány U14-es teniszcsapatát (Kovács Hédi, Csukás Réka, Sebestyén Mira), a Gyulai Amazonok U16-os labdarúgó-csapatát (Sovány Dorina, Pribék Andrea, Nagy Katalin, Kurta Alma, Danics Boglárka, Bukor Zoé, Freiberger Stella, Tóth Panna, Máté Nóra, Baracsi Boglárka, Kelemen Klarissza, Mészáros Viktória, Kónya Andrea, Árgyelán Petra, Szelei Nóra, Puskás Adél, Papp Fanni) és a Gyulasport NKft. U19-es labdarúgó-csapatát (Zsilák Máté, Ticudeán Ábel, Vágási Tamás, Máté Tamás, Kiss Tamás, Szabó Máté, Kocsis Bence, Magyar Gergő, Torma Martin, Bíró Bence, Horváth Róbert, Zsilák Mátyás, Varga Norbert, Tóth Gábor, Horváth Bálint, Ottlakán Zsombor, Geszner Csongor, Kovács Zalán, Herczeg Levente) választották. Molnár Ágnes és Szabó Attila a sportolók felkészítéséért vehettek át elismerést.
A jövő tehetségei kategóriában Sovány Dorina labdarúgó, Nagy Katalin labdarúgó, Grácia-Oravecz Bruno labdarúgó, Dudaszeg Levente labdarúgó, Németh Csenge kézilabdázó, Miklya Nóra kézilabdázó, Peres István agilityversenyző, Matei Bryana úszó, Abrudán Gábor úszó, Kállai Hanna úszó, Tóth Bernadett úszó, Metcalfe Rebecca Erzsébet úszó, Nagy Melinda atléta, Kiss Kevin teniszező, Mátyás Hunor teniszező, Patkás Zsolt kosárlabdázó, Lajos Bertalan kosárlabdázó, Guti Réka modellező, Soltész Leila íjász és a Gyulai Karate Egyesület gyermek versenyzői csoportja (Baracsi Zalán, Baracsi Zétény, Borbély Fanni, Bordé Borbála, Borzsák Bálint, Csibi-Bagi Trisztán, Dobra András, Rus-Gál Emma, Selmeczi Júlia) vehetett át díjat.
A fogyatékossággal élő sportolóknak szánt elismeréseket Herczeg János bowlingozó, a Harruckern Sportegyesület Bowlingcsapata (Czeglédi Sándor, Gavris Emil, Irimiás Zsolt, Herczeg János, Nagy András, Nyikora Andrea, Pecze Szabolcs, Szabó László, Szombati Zoltán), Ungor Máté úszó, Krasznai Hanna úszó, Márton Anna Kata úszó, Alberti Tamás úszó és Wéber Dániel úszó számára nyújtották át.
A 2022-es év legjobb szenior sportolójának Legeza László úszót, Borombós Attila vívót, Fülöp Zoltánné atlétát, Salka József atlétát, Varga Attila István harcművészt, Vass Zoltán grapplingversenyzőt, Faniszló Máté grapplingversenyzőt, Fehér Edit úszót és Pis Sándor triatlonversenyzőt választották.
Az év szabadidő sportolója kategóriában Kiss András funkcionális fitneszversenyzőt, Szabó Márton agilityversenyzőt, Baráth Orsolya agilityversenyzőt, Dugmondits Sándor íjászt, Elekes Imre repülőmodellezőt és Szőke Kinga repülőmodellezőt ismerték el.
Tanácsnoki különdíjat adományoztak Laukó Mátyás sportlövésznek és Püski Lajos tekejátékosnak.
Az alpolgármesteri különdíj Ignácz Marietta futóhoz, Tóth András úszóedzőhöz, Vajda Attila asztalitenisz-edzőhöz és Ráfi Tünde úszóedzőhöz került. A Szilágyi Sándor-emlékdíjat idén Baktai Ferencnének nyújtották át.