Az intézmény menedzsmentje a napokban helyszíni bejárást tartott az épületben
Fotó: BMKK
Néhány héten belül befejeződik a Békés Megyei Központi Kórház gyulai rendelőintézetének felújítása; megkezdődött a járóbeteg-szakrendelők visszaköltözésének előkészítése – tájékoztatott közleményében az intézmény.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Széchenyi 2020 program keretében 290 millió forint európai uniós támogatásból korszerűsítik a szakrendelő 4170 négyzetméter alapterületű épületét, és új orvostechnikai eszközöket szereznek be.
A közlemény ismerteti: a felújítás során lecserélték az épület teljes elektromos és vízvezeték-hálózatát, leszigetelték a tetőszerkezetét, felújították a közforgalmú vizesblokkokat, és energiatakarékos LED-es fényforrásokat szereltek fel.
Fotó: BMKK
Közölték: a tisztasági festés után, várhatóan az év második negyedévében költöznek vissza az épületbe a felújítás idejére a kórház más épületeibe került járóbeteg-szakrendelők.
A közlemény idézi Becsei Lászlót, a kórház főigazgató főorvosát, aki kifejtette: a tavaly októberben kezdődött korszerűsítési munkálatok a terveknek megfelelő ütemben zajlottak.
Az intézmény korábbi közleményéből kiderül: a támogatásból új direkt digitális röntgenkészüléket, urológiai ultrahangot, valamint a szemészeti és a szájsebészeti szakellátásban használatos kézi műszereket szereznek be. A beruházás révén 16 orvosszakmai területen javulnak az infrastrukturális feltételek.
Fotó: BMKK