Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Magabiztos második félidővel nyerte mérkőzését a serdülő-kézilabdacsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. március 09. 13:00
Magabiztos második félidővel nyerte mérkőzését a serdülő-kézilabdacsapat
Gyulasport NKft.– Mizse KC 40-28 (19-17) 

A Gyulasport NKft. országos leány-serdülőbajnokságban szereplő kézilabdacsapata a Mizse KC együttesét látta vendégül március 8-án. A korosztályos gárda ismét hazai pályán nézet szembe soros riválisával. 

Gyulasport NKft.: Bartóki M., Csontos A. 2, Tóth R.9, Tarkovács R. 6(1), Várkonyi L. 3(1), Tarkovács D., Miklya N. 8(3). Csere: Váczi Zs., Müller Sz.6, Gál Cs. 1, Pópity L. 3, Makra Z. 2, Doktor Z. és Hajdú K. Edző: Prohászkáné Nemes Szilvia.

A hazai gárda a tabella kilencedik helyéről várta ellenfelét, míg a lajosmizsei együttes a mezőny hetedik pozíciójából érkezett a gyulai arénába. A két együttes tavasszal is találkozott egymással, akkor a gyulai csapat vendégként 29-28-as vereséget szenvedett.

A soros találkozót a gyulai gárda kezdte jobban, a hetedik percben már 3-1-es vezetést mutatott az eredményjelző. A vendégcsapat azonban nem adta magát könnyen, így komoly versenyfutást láthattak a szurkolók. A Miklya Nóra és Tóth Réka vezette gyulai támadások rendre előnyhöz juttatták a hazai együttest, ám a vendégcsapat a félidőig tartani tudta a kétgólos különbséget. 

A második játékrészben már komolyabb erőt vonultatott fel a Prohászkáné Nemes Szilvia és Kruzsicz Bernadett irányította fürdővárosi csapat. A hazaiak tetszetős támadásokkal törték fel a lajosmizsei védelmet, emellett pedig rendre góllal büntették riválisuk hibáit. A 41. perctől Miklya Nóra kizárás miatt már nem léphetett pályára, ám a gyulaiak így is lendületben maradtak. A félidő második felében egyre nagyobbra nyílt a két együttes közötti olló, a végére pedig tetemes hazai előnyt mutatott az eredményjelző. 

A mérkőzés alakulása: 15. perc: 7-7, 25. perc: 13-13,  30. perc: 19-17, 36. perc: 24-21, 41. perc: 28-21, 51. perc: 34-24, 58. perc: 38-27 és 60.perc: 40-28.

A Gyulasport NKft. serdülőcsapata magabiztosan nyerte hazai mérkőzését, így jó előjelekkel utazhat a tabella második helyén álló OXXO Energy Orosházi NKC együtteséhez.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)