Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Felemás kezdés a tekebajnokságon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. március 08. 10:01
Felemás kezdés a tekebajnokságon
Az ifjúsági tekegárda nyert, a felnőtt kikapott Budapesten

Fotó: Gyulai SE Dig-Build

Elkezdődött az NB I.-es tekebajnokság tavaszi idénye. A Gyulai SE Dig-Build felnőtt- és ifjúsági együttese a BKV Előre SC otthonába utazott március 4-én. Előbbi kikapott, utóbbi nyert a fővárosban.

A második etap előtt a fürdővárosi egyesület felnőttcsapata a tabella hatodik, riválisa a harmadik helyén állt.

A vendégcsapat meglepte esélyesebb riválisát, Egyed Ferenc és Schriffert Roland megnyerte saját párosítását. A hazai együttes ezután azonban a tabellán elfoglalt helyének megfelelően játszott, három megnyert párharc után a több ütött fáért járó pontokat is bezsebelte. 

A Gyulai SE Dig-Build felnőttcsapata a tabella hatodik helyéről várhatja a közvetlen rivális Szolnoki MÁV SE elleni hazai mérkőzést.

A gyulai együttes ifjúsági alakulata a mezőny ötödik helyéről érkezett éllovas fővárosi csapathoz. A Zsótér Márton és Schriffert Dániel alkotta kettős 1-1-es döntetlennel végzett magasabban rangsorolt ellenfelével szemben, ám a több ütött fáért járó pontokkal megnyerte a fontos győzelmet jelentő mérkőzést.

A Gyulai SE Dig-Build ifjúsági csapata a tabella ötödik helyéről folytatja a bajnokságot. A korosztályos együttes szegvári „otthonában” fogadja a Szolnoki MÁV SE csapatát.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)