Kun Miklós lapunk kérdésére elmondta, a dögönyözős medencét az 1970-es években építették, egy tervezési hiba miatt pedig nem volt megoldott a vízcsere: hiába eresztették be a pótvizet, voltak pangó részek, így nehezen volt biztosítható a megfelelő vízminőség.
Kiemelte: az új rendszerben huszonnyolc ponton fog befutni a víz a 349 köbméteres medencébe, ez biztosítani fogja a kifogástalan vízcserét.
Hozzátette: a munkálatok másik oka az esztétika volt. Az elavult, régi árnyékolókat még a koronavírus-járvány idején lecserélték a medencénél, ennek folytatásaként rendbe teszik, illetve cserélik a burkolatokat, valamint egy szobor is helyet kap a medence közepén.
A dögönyözős medence a Gyulai Várfürdő második legnagyobb termálvizes gyógymedencéje, amelynek mérete nem fog változni a felújítás után.
Kun Miklós aláhúzta: a munkálatokat saját erőből, hozzávetőlegesen 100 millió forintból valósítják meg. A terveket 2022 őszén készültek, a konkrét munkálatokat pedig két és fél hete kezdték, a befejezés május végére, legkésőbb június közepére, a nyári szezon kezdetére várható.