Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Első tavaszi hazai mérkőzését játssza a gyulai kézilabdacsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. február 21. 18:00
Első tavaszi hazai mérkőzését játssza a gyulai kézilabdacsapat
A CZ-Gyulasport NKft. együttese a Szeghalmi NKC gárdáját látja vendégül február 25-én

Az NB II.-es női kézilabda-bajnokság 13. fordulójában a CZ-Gyulasport NKft. csapata a Szeghalmi NKC együttesét fogadja február 25-én. Zöldi-Tóth Katalin gárdája első tavaszi mérkőzését játssza a hazai szurkolók előtt.

A fürdővárosi együttes a nyitófordulóban megérdemelt győzelmet aratott a K. Szeged SE ellen, így a tabella negyedik helyére léptek fel. A gyulai alakulat a folytatásban a hatodik helyen álló Szeghalmi NKC csapatával néz szembe.

A két együttes az őszi etapban is találkozott egymással, akkor 32-25-ös szeghalmi győzelem született. A hazai gárdának szüksége lesz a győzelemért járó pontokra, egy újabb győzelemmel ugyanis közelebb lépne riválisához a dobogóért vívott versenyfutásban.

– Nagyon szeretnénk szombaton jó játékkal, felszabadultan, boldogan játszani, és ezekkel egybekötve a két pontot is itthon tartani – mondta a mérkőzés előtt Zöldi-Tóth Katalin.

A CZ-Gyulasport NKft. csapata 18 órakor kezdi meg mérkőzését szeghalmi riválisával.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)