Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Éllovashoz méltón nyeri mérkőzéseit az Amazonok U17-es csapata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2023. február 01. 14:00
Éllovashoz méltón nyeri mérkőzéseit az Amazonok U17-es csapata
A fürdővárosi együttes a bajnokság harmadik fordulóját is három győzelemmel zárta

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Három győzelmet aratott a Gyulai Amazonok korosztályos együttese január 29-én a Csongrád vármegyei U17-es futsalbajnokság harmadik fordulójában, Hódmezővásárhelyen.

A hazai gárda az első, szegedi fordulóban is lehengerelte a mezőnyt, majd hazai környezetben fektette két vállra ellenfeleit. A hódmezővásárhelyi, a szentesi és a mórahalmi együttes a városi stadionban sem számíthatott túl sok jóra Békés vármegyei riválisától.

A gyulai gárda ezúttal is gőzerővel kezdte a párharcokat, az első mérkőzésen hat-nullás eredménnyel lépett át ellenfelén. A folytatásban sem vett vissza lendületéből, a szegedi alakulat megúszta kilenc találattal, ám a hazai gárdát már tizenhárom góllal győzte le Molnár Ágnes csapata.

A Gyulai Amazonok U17-es együttese az utolsó fordulóban Szentesen lép pályára, ahol kiváló játékkal szeretné magát kvalifikálni a bajnokság négyes döntőjébe.

Eredmények:

Szentesi Kinizsi SZITE–Gyulai Amazonok 0-6

Gólok: Laczó Patrícia (2), Kurta Alma (2), Krisán Lujza és Czirók Gréta.

Rendőr TE Szeged–Gyulai Amazonok 1-9

Gólok: Kurta Alma (3), Mészáros Viktória (3), Danics Boglárka (2) és Papp Fanni.

Gyulai Amazonok–Hódmezővásárhelyi FC U17 13-0

Gólok: Kurta Alma (4), Mészáros Viktória (3), Danics Boglárka (2), Laczó Patrícia (2), Papp Fanni és Czirók Gréta.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)