Az ágazat szereplői szerint a felborult európai uniós piaci környezetben az ársapkák kivezetése segítené a hazai agrárium és élelmiszeripar versenyképességének megőrzését, ezzel stabilizálná Magyarország élelmiszer-önellátását.
Mint kifejtették, az elmúlt időszakban a hazai ágazati érdekekkel ellentétes, kedvezőtlen folyamat indult el az élelmiszer-kereskedelemben: több szegmensben az import erősödik a hazai előállítók rovására, és gyengül a korábbi években kiépült együttműködés, bizalmi kapcsolat a kereskedők és a hazai beszállítók között.
Aláhúzták: az ársapka nem piaci, hanem szociális intézkedés; a kereskedők az árstop egy éve alatt jelentős nagyságrendű árengedményt biztosítottak a családok számára a vonatkozó jogszabályok alapján.
Mint fogalmaznak, a hatósági árszabályozás rövid távon kedvező a fogyasztóknak, hosszú távon azonban áruhiányt generál, torzítja a piacot, és veszélyezteti a belföldi termékpályák fenntartható és kiszámítható működését.
Az ágazat szereplői szerint a piactorzító folyamatok megszűnése a fogyasztók számára is kedvező lehet; mint írták, az ársapkák „kivezetése esetén a kereskedők együtt fognak dolgozni a hazai beszállítóikkal azon, hogy a vásárlók összességében kedvezőbb árú és a fogyasztói igényeknek megfelelő mennyiségű magyar termékhez jussanak”.
A döntéssel az elől is elhárulna egy akadály, hogy a kiskereskedelemben – az árstop előtti időszakhoz hasonlóan – szélesebb körben biztosítsanak akciókat, árengedményeket a vásárlóknak – olvasható a közleményben.
A közös álláspontot képviselő szervezetek: az ÁFEOSZ-COOP Szövetség, a Baromfi Termék Tanács, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Hússzövetség, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács, az Országos Kereskedelmi Szövetség, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.