A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) díját ítélték oda a Gyulai Pro Musica Román Kórusnak nemzetiségi kategóriában; az elismerést január 21-én, a magyar kultúra napja alkalmából adták át.
Idén 14 kategóriában 29 elismerést osztottak ki a nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek. A KÓTA-díjat 2004-es megalapítása óta a szövetség szakmai bizottságainak javaslatai alapján ítélik oda a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismeréseként.
Az 1991-ben alakult, jelenleg 25 tagú Gyulai Pro Musica Román Kórus repertoárján az európai kórusmuzsika klasszikus, romantikus és modern szerzeményei mellett mai román szerzők művei, román egyházi énekek, román és magyar népfeldolgozások is szerepelnek. Évek óta megtartják a „Viva la Musica!” világi és egyházzenei fesztivált, és szakmai találkozókat is szerveznek Gyulán – emelték a laudációban.
A kart csaknem húsz éven át Gheorghe Flueraş, az Aradi Állami Filharmónia nyugalmazott igazgatója vezényelte, majd a szintén aradi Ştefan Adrian Bugi lett a karnagya. Jelenleg Oroján István vezeti a kórust, amelyet 2011-ben a Magyar Művelődési Intézet által alapított Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjjal, 2021-ben a Békés Megyei Önkormányzat kitüntetésével ismertek el.