Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Előadás és éjszakai wellness is várja az érdeklődőket

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2023. január 16. 13:36
Előadás és éjszakai wellness is várja az érdeklődőket
Programajánló

Vigadó

Január 20-án, pénteken 18 órától ingyenes koncertet ad az idén 170 éves Budapesti Filharmóniai Társaság a Vigadóban. A magyar kultúra napjához kapcsolódó hangversennyel Erkel Ferenc előtt tisztelegnek. Műsoron szerepel: Erkel Ferenc Bánk bánjából a nyitány és közzene; Weiner Leótól az I. Divertimento, op. 20; Lehár Ferenc h-moll hegedűconcertinója; Bartók Bélától a Román népi táncok, BB 68 és Kodály Zoltán Galántai táncok című műve. Vezényel: Dénes István Liszt-díjas karmester, közreműködik: Ábrahám Márta hegedűművész, Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész. Az est házigazdája Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke lesz. Január 24-én, kedden 18 órától a Gyulai Várszínház szervezésében, a magyar kultúra napja alkalmából mutatják be a gyulai Vigadóban a Herczeg Ferenc művéből készült, Déryné ifjasszony című előadást, Tarpai Viktória főszereplésével, Vidnyánszky Attila rendezésében. A belépés ingyenes.

Almásy-kastély

Január 21-én, szombaton 13.30-tól az Erkel család történetét, gyulai kastéllyal való kapcsolatát mutatják be az Erkelek a kastélyban című programon, melyen kastélybelépővel lehet részt venni. Január 21-én, szombaton 17 órától A kastély gyertyafényben című tárlatvezetésen lehet részt venni. Előzetesen regisztrálni a tárlatvezetés napján 12 óráig lehet 06-66/650-218-as számon vagy személyesen az ajándékboltban. A jegyek 3900 forintba kerülnek. Január 25-én, szerdán 17 órától a Múzeumi Szabadegyetem keretében Szilágyi Sándor történész tart előadást a farsangi időszak gasztrotörténeti jellegzetességeiről, az arisztokrata- és polgári étkekről az Almásy-kastély báltermében. A programon való részvétel díjtalan.

Gyulai vár

Január 21-én, szombaton 10 órától reneszánsz délelőttöt tartanak a várban. A programokon várbelépővel lehet részt venni. Január 21-én, szombaton 17 órától gyertyafényes tárlatvezetést tartanak a gyulai várban. Előzetesen regisztrálni a tárlatvezetés napján 12 óráig lehet a 06-66/650-218-as számon vagy személyesen az Almásy-kastély ajándékboltjában. Jegyek 3900 forintért válthatók.

Gyulai Várfürdő

Január 21-én, szombaton 20 és 24 óra között éjszakai wellness lesz a Gyulai Várfürdőben. Belépés a téli főbejáraton. A jegyek 2500 forintba kerülnek.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)