Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szerdán már kisüthet a nap

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2023. január 03. 18:00
Szerdán már kisüthet a nap
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

Az esti órákban az ország nagyobb részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd az éjféli óráktól északnyugat felől egyre nagyobb területen szakadhat fel a felhőtakaró, hajnalban azonban ismét terjeszkedhet a köd, illetve a rétegfelhőzet.

Ezek zsugorodását követően szerdán napközben egyre többfelé süthet ki legalább rövid időre a nap, majd a nap második felében északnyugatról melegfronthoz kapcsolódó felhőzet húzódik fölénk. A köddel, rétegfelhőzettel borított tájakon szitálás nem kizárt, emellett a frontális felhőrendszerekből kedden este és szerdán a nap második felében fordulhat elő gyenge eső. Éjjel jobbára mérsékelt marad az északnyugati szél, amely szerdán egyre többfelé délnyugatira, délire fordul, és az esti órákban már nagyobb területen kísérik élénk, erős lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +7 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 7 és 12 fok között alakul, de a tartósan borult tájakon néhány fokkal hidegebb, délnyugaton ennél melegebb is lehet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)