Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Heteken belül beköltözik a Gyulakonyha

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2022. december 09. 11:00
Heteken belül beköltözik a Gyulakonyha
Az új konyhában korszerű körülmények között végezhetik munkájukat a dolgozók

Forrás: facebook.com/gorgenyierno

Heteken belül új helyére költözik a Gyulakonyha – közölte hivatalos közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester.

Mint írta, Ambrus Györggyel, a Gyulakonyha Nonprofit Kft. ügyvezetőjével tartottak bejárást az épületben, amely egy 710 millió forintos beruházás keretében újult meg alig egy év alatt.

Forrás: facebook.com/gorgenyierno

Kiemelte: az új konyhában végre korszerű körülmények között végezhetik majd fontos munkájukat a Gyulakonyha dolgozói. Január másodikától kellő méretű és számú előkészítő és tárolóhelyiség, tíz hűtőkamra – ebből két fagyasztókamra – és a mai követelményeknek megfelelő eszközpark segítségével készülhetnek majd az ételek.

„A cég dolgozóit külön köszönet és elismerés illeti, hiszen az ünnepi időszakban is elvállalták, hogy segítenek a régi konyha átköltöztetésében!” – tette hozzá a városvezető.

Forrás: facebook.com/gorgenyierno

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)