kiss szabolcs és görgényi ernő
Forrás: facebook.com/gorgenyierno
Átadták a forgalomnak a Tiborc utcát december 6-án – közölte hivatalosa közösségi oldalán Görgényi Ernő.
A polgármester lapunk kérdésére elmondta, a tegnapi nap folyamán megtörtént a műszaki átadás-átvétel, így ma reggel Kiss Szabolcs önkormányzati képviselővel közösen eltávolították a kordonokat az utca bejáratai elől. Mint mondta, az első autós, aki végighajtott az utcán, Beszterczey Attila színész volt.
Hozzátette: a Popovits Jusztin utca aszfaltozás még zajlik, amikor az is kész lesz, tartanak egy ünnepélyes átadót, várhatóan december 11-én, vasárnap.
Forrás: facebook.com/gorgenyierno
A városvezető kiemelte: hosszú út vezetett idáig, a Tiborc utca teljes átépítésére volt szükség. Többször próbálkoztak, már tíz évvel ezelőtt is pályázatot nyújtottak be a felújításra, akkor egyetlen ponttal maradtak le a támogatásról. Végül egyedi kormányzati támogatást nyert el az önkormányzat, 1 milliárd 40 millió forintot, ennek segítségével sikerült megvalósítani a felújítást.
Mint mondta, a Tiborc utcán körforgalom épült, a körforgalom és a Nagyváradi út között pedig újraaszfaltozták az utat.
Forrás: facebook.com/gorgenyierno