Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Gyulasport NKft. országos leányifjúsági bajnokságban szereplő csapata a Bácsalmási PVSE korosztályos együttesét fogadta november 12-én. Zöldi-Tóth Katalin fiatal gárdájának csak a győzelem volt elfogadható a soros találkozón.
Gyulasport NKft: Bartóki M., Erdődi R. (3), Kertes S. (6), Miklya N. (13), Németh Cs. (7), Szabó K. (1/1), Szalkai B. (5), Csere: Baka E. (1), Szabó R. (5/1) és Szappanos E. (1). Edző: Zöldi-Tóth Katalin.
A fürdővárosi együttes az előző fordulóban a Csorvási SK csapatával találkozott, ahol az esélyesebb „várvárosi” gárda háromgólos sikerrel javított mérlegén. A soros rivális a táblázat sereghajtójaként érkezett a mezőny negyedik helyén álló gyulai alakulathoz.
A mérkőzés előtt a gyulai játékosok egy ünnepi pillanatra gyűltek össze, amikor is Kiss Tamásné sportért felelős tanácsnok és Kertes István, a Gyulasport NKft. ügyvezetője átnyújtotta a gárda tagjainak a tavalyi évben elért harmadik helyért járó érmeket.
A hazai csapat ennek megfelelően kezdte a találkozót, a Miklya Nóra és Németh Csenge fémjelezte támadósor azonnal tűz alá vette a bácsalmási kaput. A gyulai együttes a 21. percre már 12-2-es arányban állt ellenfelével szemben, így a második játékrészre csupán a gólkülönbség volt a kérdés.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Máthé István, a Gyulasport NKft. kézilabda-szakágának technikai vezetője elmondta, a vendégcsapat kitartóan és fegyelmezetten próbálta útját állni a hazai rohamoknak, végig hajtotta riválisát, a bácsalmási kapus több ziccert is hárított, de a gárdának most meg kellett hajolnia a nagyobb tudás előtt.
A mérkőzés alakulása: 12. perc 4-1, 21. perc 12-2, 28. perc 17-7, 30. perc 19-9, 40. perc 25-11, 50. perc 30-17, 56. perc 36-20 és 60.perc 42-21.
A Gyulasport Nkft. U19-es csapata továbbra is a tabella negyedik helyén áll. Zöldi-Tóth Katalin korosztályos együttese a folytatásban a Deszki SC otthonából próbálja mg elhozni a győzelemért járó pontokat.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba