szabó károly és bognár mária
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Százezer forinttal támogatta a gyulavári részönkormányzat a Gyulavári Kézimunka Szakkört, az összegből vásárolt fonalakat november 8-án adták át a Mogyoróssy János Városi Könyvtár gyulavári fiókkönyvtárában.
Szabó Károly önkormányzati képviselő, a részönkormányzat elnöke lapunk kérdésére elmondta: a szakkört évek óta támogatják, ugyanis nem csupán az a fontos, hogy a városrészben utak és járdák épüljenek, hanem a közösségépítés is.
Hozzátette: kiemelendő, hogy a szakkör támogatja a Pándy Kálmán tagkórház PIC-részlegét, takarókat, sapkákat, játékokat készítenek a gyermekek számára.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Bognár Máriától, a szakkör koordinátorától megtudtuk, a szakkört 2018-ban alapították egy EFOP-os pályázatnak köszönhetően, azóta a gyulavári részönkormányzat és Szabó Károly a fő támogatójuk.
Mint mondta, a jövő hét folyamán 102 takarót és 30 babasapkát fognak átadni a koraszülöttosztálynak. A tagok eddig összesen 675 takarót, 450 sapkát, 60 koripot – koraszülött polipot – és 300 játékot készítettek a gyerekeknek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter