Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csütörtökön ismét ködös reggelre ébredünk

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2022. november 02. 17:45
Csütörtökön ismét ködös reggelre ébredünk
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

Éjszaka legalább átmenetileg mindenütt megnövekszik a felhőzet, és estétől elsősorban a nyugati határvidéken fordulhat elő kisebb eső, zápor, sőt ott az ég is megdörrenhet. Eközben kelet felől köd és rétegfelhőzet terjeszkedik, amely reggelre a Dunától keletre fekvő tájak nagyobb részét beboríthatja.

A borult, párás területek nagysága csütörtökön összességében fokozatosan csökken, de a rétegfelhőzet eközben kissé nyugatabbra fekvő tájakra is átterjedhet. Délután főként a középső megyékben lehetnek még borult, párás vidékek, másutt napos idő valószínű kevés felhővel. Érdemi csapadék nem lesz.

Csütörtökön a délire forduló szél Sopron körül megélénkülhet, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között valószínű, de a nógrádi völgyekben hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 15 és 19 fok között alakul, de ahol beragad a rétegfelhőzet ott csak 12, 14 fok lesz.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)