Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Véget ért a városi teniszbajnokság

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. október 13. 16:00
Véget ért a városi teniszbajnokság
Kincses Bence zsinórban másodszor lett bajnok

Véget értek a városi teniszbajnokság küzdelmei október 1. és 3. között. A fürdővárosi teniszcsalád egyéni és páros küzdelmekben döntötte el a bajnoki címek sorsát.

Ahogy azt a Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub közösségi oldalán írták, az egyéni versenyszámban az elmúlt évek dobogósai ezúttal is eljutottak a négy közé.

A vasárnapi elődöntőben Kincses Bence Oláh Imrét verte meg 6/4, 4/6, 10/2 arányban, míg Lovász Zoltán Székács Márk ellen nyert 6/3, 6/2-re. A döntőben ismét Kincses–Lovász összecsapás jött össze, már ötödik alkalommal. Kincses Bence az első szett után a fizikai fölényét maga javára tudta fordítani és 1/6, 6/3, 10/7 arányban védte meg bajnoki címét.

Az egyéni döntő után mindketten érdekeltek voltak a páros elődöntőben is, Kincses Bence Galbács Mihály oldalán, Lovász Zoltán pedig édesapja oldalán. A mérkőzés Kincsesék győzelmével ért véget, akik 6/4, 7/5-el jutottak a döntőbe. Ellenfelük az Oláh Imre, Csomós László páros volt, akik a Kovács, dr. Szelezsán párost verték meg 1/4-es állás után 6/4, 6/0-ra. A döntő az első szett 7/6 (8-6) után félbeszakadt a sötétedés miatt. A döntő folytatásában a frissebb párosnak jött ki jobban a lépés, Oláh Imre és Csomós László kettőse 7/6, 6/3-ra győzte le Kincses Bence és Galbács Mihály párosát.

A vigaszág küzdelmei is folytatódtak, ahol az egyéni összecsapásokat egy izgalmas, rövidítéssel befejeződő szett után dr. Albert András nyerte meg. A páros vigaszágat nagy meglepetésre a Székács Márk, Püski Sándor duó nyerte meg, akik az előzetesen esélyesebb Alt, Petrovits párost múlták felül.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)