Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Germán Gergő Józsefet köszöntötték a gyulai Babaruha program keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2022. október 04. 17:44
Germán Gergő Józsefet köszöntötték a gyulai Babaruha program keretében
A kisfiú második gyermekként érkezett a családba

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Germán Gergő Józsefet és családját köszöntötte a gyulai Babaruha program keretében Kiss Tamásné október 4-én. Az önkormányzati képviselő egy Póka György-festménnyel, virággal és névre szóló babaruhával ajándékozta meg a családot.

Az édesanya, Germánné Kiss-Balogh Edina lapunknak elmondta: a kisfia nem első gyermekként érkezett a családba májusban. van egy két és fél éves nővére.

Az anyuka hozzátette: Gergő 3050 grammal született, és a családnak nagyon fontos volt, hogy a névnapja ne a születésnapja környékén legyen. 

– A Gergőről azt gondoltuk, hogy nagyon jól hangzik a vezetéknevével és apukája után megkapta a Józsefet is.  

– A kisfiunk kedvenc játéka a csörgő, de ha ott van mellette a kislányom, akkor Gréti körül forog minden. Csak őt figyeli és nagyon szereti, ha a testvére bohóckodik – tette hozzá az gyerekek édesanyja, hozzátéve, hogy a két apróság nagyon jóban van, féltékenységnek nyoma sincs a  családban.

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)