Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai éremeső a Dr. Regele Károly Emlékversenyen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2022. augusztus 18. 14:00
Gyulai éremeső a Dr. Regele Károly Emlékversenyen
Legeza László lett a legsikeresebb gyulai versenyző

A Széchy Tamás Sportuszoda adott otthont a Dr. Regele Károly Emlékverseny küzdelmeinek augusztus 13. és 14. között. A háromnapos nemzetközi seregszemlén több mint négyszáz szenior úszó mérte össze tudását.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az ötvenkettedik alkalommal megrendezett viadalon egyéniben és váltóban versengtek egymással az indulók. A hagyományos versenyszámok mellett idén sem maradtak el a látványos párharcokat ígérő betétszámok, ahogy izgalmas küzdelmet láthattak a szurkolók a pillapárbaj alatt is.

A gyulai színeket több úszó is képviselte, közülük Legeza László teljesítménye emelkedik ki, aki több számban is a dobogó legfelső fokára állhatott. Az egyéni versenyszámok mellett a váltók is sikeresen szerepeltek, a férfi és a női csapatok is érmekkel fejezték be a nemzetközi viadalt.

Gyulai eredmények: Legeza László 50 méter pillangó 2. hely, 100 méter mellúszás 1. hely, 100 méter pillangó 1. hely, 200 méter mellúszás 2. hely, 200 méter pillangóúszás 1. hely, 50 méter mellúszás 1. hely, 100 méter gyorsúszás 1. hely, Farszky István 50 méter pillangó 9. hely, 200 méter gyors 9. hely, Fodor Mircea 50 méter pillangó 10. hely, 100 méter mellúszás 9. hely, 100 méter pillangó 3. hely, 50 méter gyors 11. hely, 200 méter pillangóúszás 4. hely, 100 méter gyorsúszás 11. hely, 200 méter vegyes 6. hely, Kertmegi Róbert 50 méter pillangó 3. hely, 100 méter mellúszás 5. hely, 200 méter mellúszás 4. hely, 50 méter mellúszás 4. hely, 200 méter vegyes 3. hely, Galyas László 200 méter hátúszás 6. hely, 50 méter hátúszás 7. hely, 100 méter hátúszás 5. hely, Seres László 200 méter hátúszás 3. hely, 100 méter mellúszás 4. hely, 200 méter gyors 4. hely, 400 méter gyorsúszás 5. hely, 50 méter hátúszás 3. hely, Domokos Ádám 100 méter mellúszás 3. hely, 50 méter gyors 6. hely, 50 méter mellúszás 5. hely, Domokos Árpád 200 méter hátúszás 2. hely, 50 méter hátúszás 3. hely, 100 méter hátúszás 1. hely, 200 méter vegyes 2. hely, Csepeli Pálma 200 méter hátúszás 2. hely, 100 méter mellúszás 3. hely, 200 méter gyors 4. hely, 400 méter gyorsúszás 4. hely, 50 méter hátúszás 3. hely, 50 méter gyors 4. hely, 100 méter hátúszás 1. hely, 50 méter mellúszás 3. hely, 100 méter gyorsúszás 3. hely, Füzesi Zsolt 100 métermellúszás 6. hely, 200 méter gyorsúszás 8. hely, 400 méter gyorsúszás 9. hely, 200 méter mellúszás 6. hely, 50 méter gyors 9. hely, 100 méter gyorsúszás 9. hely, Gévay Lilianna 100 méter mellúszás 2. hely, 200 méter gyors 4. hely, 400 méter gyorsúszás 3. hely, 200 méter mellúszás 2. hely, 200 méter pillangóúszás 1. hely, Berndt Gabriella 100 méter mellúszás 4. hely, Ficzere Szilvia 100 méter mellúszás 4. hely, Tóth Ilona 200 méter gyors 2. hely, 400 méter gyorsúszás 2. hely, 100 méter gyorsúszás 2. hely, Bagi Csilla 50 méter hátúszás 5. hely, Fehér Edit 50 méter hátúszás 5. hely, Gyulai Titánok (Domokos Ádám, Kertmegi Róbert, Legeza László, Domokos Árpád) 4x50 méter férfi vegyesváltó 1. hely, Gyulai Sellők (Bagi Csilla, Tóth Ilona, Gévay Lilianna, Berndt Gabriella) 4x50 méter női vegyesváltó 3. hely, Gyulai Csillagok (Bagi Csilla, Tóth Ilona, Galyas László, Füzesi Zsolt) 4x50 méter MIX gyorsváltó 6. hely, Gyulai Titánok (Seres László, Kertmegi Róbert, Domokos Ádám, Domokos Árpád) 4x50 méter gyorsváltó 3. hely, Matyi Team (Czuczi Mátyás, Füzesi Zsolt, Szabó Péter, Kozák Dávid) 2. hely, Gyulai Sellők (Fehér Edit, Tóth Ilona, Bagi Csilla, Gévay Lilianna) 4x50 méter női gyorsváltó 3. hely, 4x50 méter MIX vegyesváltó 6. hely Gyulai csillagok (Fehér Edit, Füzesi Zsolt, Galyas László, Gévay Lilianna).

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)