Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Háromnapos rendezvénnyel készülnek Gyulán az augusztus 20-i hétvégére

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2022. augusztus 18. 13:00
Háromnapos rendezvénnyel készülnek Gyulán az augusztus 20-i hétvégére
A programok díjmentesen látogathatók

Háromnapos programsorozattal készülnek Gyulán az augusztus 20-i hétvégére. Utánajártunk, milyen előadásokkal várják a kicsiket és a nagyobbakat a város különböző pontjain, péntektől vasárnapig.

Augusztus 19-én, pénteken többek között a várkertben lesznek szórakoztató programok a fürdővárosban. 17 órától a Bábika népi játszóház szórakoztatja a legkisebbeket, majd 18 órakor megkezdődik a Viharsarki tánckavalkád, melyen regionális táncegyüttesek mutatkoznak be. Este 10 órától táncházzal várják a szórakozni vágyókat. 

Ugyanezen a napon a belvárosban is lesznek programok: 15 órától Halmos Béla népzenekutatóra emlékeznek egykori gyulai házánál, az Ecsedi utca 14. szám alatt, majd tértánc és térzene kezdődik a Körös Táncegyüttes táncosaival és a POR zenekarral a Harruckern téren.

A tószínpadon 20.30-tól a Falu című darabot láthatja a közönség a Fitos Dezső Társulat előadásában.  

Augusztus 20-án, szombaton a várkertben 11 órakor indul a Bábika népi játszóház és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház Utazás a csacsifogaton című előadása. 15 órától Matiné kezdődik Csonka Ferenccel és zenekarával. 16 órától a Bab Társulat óriásbábos előadását láthatják az érdeklődők, 17 órától pedig a Gyulai Erkel Ferenc Művészeti Iskola néptánc tanszakos tanulói mutatkoznak be. Ugyanitt 19 órától ismét a POR zenekar ad koncertet.

Ugyanezen a napon a tószínpadon 20.30-tól ünnepi köszöntőt mond Takács Árpád főispán, majd a Kiss Kata Zenekar ünnepi koncertje várja a megjelenteket. A program tűzijátékkal zárul.  

Augusztus 21-én, vasárnap a várkertben 15 órától a Bábika népi játszóház szórakoztatja a gyerekeket, 18 órától pedig a Viharsarki tánckavalkádra várják az érdeklődőket.

A tószínpadon a Duna Művészegyüttes tart előadást Héttorony – Makovecz Imre emlékére címmel. 

A programok díjmentesen látogathatók.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)